Lassítson a tempón: nézzen diafilmet!

Idén ünnepli 60. születésnapját a Diafilmgyártó. Az ünnepelt korához képest köszöni, jól van, sőt, tán jobb formában van, mint valaha. A diafilm ugyanis reneszánszát éli az elmúlt években. Végre megfelelő helyre került Bíró Ferenc felbecsülhetetlen értékű gyűjteménye, egyre több helyen találkozhatunk vetítéssel, és folyton nő a szárnyait ebben a műfajban bontogató tehetséges fiatalok száma is.


Streep, Blanchett, Hawke búcsúztatta Seymour Hoffmant

A legnagyobb hollywoodi sztárok és rendezők, köztük Meryl Streep, Cate Blanchett, Ethan Hawke, Amy Adams, Ellen Burstyn és Spike Lee vettek végső búcsút a vasárnap holtan talált Philip Seymour Hoffmantól az Oscar-díjas amerikai színész pénteki zárt körű temetési szertartásán Manhattanben.


Büszke tanár: három tanítványa is esélyes az Oscarra

Három tanítványa is szerepel a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díj jelöltjei között egy filmművészetet oktató harvardi tanárnak, akit ugyan büszkeséggel tölt el egykori diákjainak sikere, de szerényen csak annyit mondott, nem tudja pontosan, mivel járult hozzá jelentős eredményeikhez.


Nagyobb az agyvérzés kockázata a nőknél

A nőknél minden korosztályban nagyobb az agyi katasztrófák kockázata, mint a férfiaknál, és gondosabban kellene vigyázniuk vérnyomásukra az Amerikai Kardiológus Társaság legújabb ajánlásai szerint.


Elviszik Dobó Istvánt a Dobó térről

Pénteken megkezdték az egri Dobó téren álló Végvári vitézek című szoborcsoport leemelését. A három, egyenként 3,5-4 tonnás elemből álló kompozíciót Erdőkertesre szállítják majd restaurátorműhelybe – tudatta Schütz Zoltán restaurátor.


Tényleg lehet a "Nagy Ő" egy program?

Magányt, szerelmet és egy nagyon más dimenziót mutat be Spike Jonze új filmjében. Ne higgyék, hogy röhejesen könnyű megválaszolni a címben feltett kérdést. A nő című film gondoskodik arról, hogy ne legyen az.


Megmenekülhet a Tabán Mozi

A Budavári Önkormányzat 2014-ben ötmillió forinttal támogatja a december végén bezárt Tabán Mozi működtetését. A támogatásról és a tulajdonos Budapest Film Zrt-vel való együttműködésről február végén dönt a képviselő-testület.


Április végétől vetítik Paul Walker egyik utolsó filmjét

Április végén mutatják be Észak-Amerikában és Franciaországban Paul Walker egyik utolsó munkáját, a Brick Mansions című filmet. A negyven éves korában elhunyt színész a thrillerben fedett zsarut alakít, aki egy beépül egy bűnbandába, hogy leszerelje annak atombombával fenyegetőző főnökét. A produkció a 2005-ben vetített B13 - A bűnös negyed című francia film amerikai feldolgozása.




Kanyaró: jól halad az oltókampány, de még mindig sok a halott

Világszerte 78 százalékkal esett vissza a kanyaró okozta halálesetek száma 2000 és 2012 között az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint. A friss adatok alapján a WHO szakemberei úgy vélik, hogy ebben az időszak alatt 13,8 millió halálesetet sikerült megelőzni. Az immunizáció jó szintjének és a gyermekeket célzó védőoltáskampányoknak köszönhető az eredmény – ismertette pénteken a BBC News.


Madonnával fellépő tagjai ellen fordult a Pussy Riot

Egy Amnesty International által szervezett jótékonysági koncerten lépett fel a Putyin-ellenes performanszairól ismert orosz punkkollektíva, a Pussy Riot két börtönt megjárt tagja, ahol Madonnával közösen szólaltak fel az orosz rezsim ellen. A csapat többi része szellemiségük elárulásaként fogja fel a fellépést.



Mi tartja ébren a magyart?

A magyarok fele kialvatlan, az alváshiány pedig hizlal, növeli a balesetek kockázatát, csökkenti a munkahelyi teljesítményünket. De nem reménytelen a helyzet, van néhány módszer arra, hogy többet tudjunk aludni.



Júniusban újra Budapestre jön a Gogol Bordello

A cigányzenés etno-punk világszerte kedvelt előadója, az amerikai Gogol Bordello ismét Magyarországon ad koncertet. A jelenleg nyolcfős csapat a tavalyi lemezét bemutató turnéján június 14-én a Budapest Parkban lép fel – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.


Egereknél már működött a madárinfluenza elleni újabb oltóanyag

Kísérleti egereken hatásosnak bizonyult az az oltóanyag, amelyet sanghaji kutatók fejlesztettek ki a madárinfluenza H7N9-es altípusa ellen – adta hírül pénteken a Sanghaj Televízió. A riport szerint a vakcinát a sanghaji közegészségügyi központ fertőző betegségek osztályának kutatócsoportja fejlesztette ki.



Kínában van a legtöbb rákos beteg

Kína világelső az új daganatos megbetegedések és a rák miatti halálozások számát tekintve. A rosszindulatú daganatok négy típusának új eseteiből is a világ legnépesebb országában van a legtöbb – számolt be a South China Morning Post című lap az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése nyomán pénteken.