Lenyomta Az éhezők viadala a Vasember 3-at

Az éhezők viadala: Futótűz a hétvégén átvette a vezetést a Vasember 3.-tól, és 409,4 millió dolláros (89 milliárd forintos) jegyeladásával a 2013-ban forgalomba került filmek közül a legnagyobb kasszasiker lett Észak-Amerikában.





Itt van Tarantino új filmjének címe

Nyáron forgatja le új westernfilmjét Quentin Tarantino, a rendező Christoph Waltznak is írt egy szerepet a forgatókönyvben. A kultrendező végre nyilvánosságra hozta új filmjének címét is.


„Ha meghív a magyar miniszterelnök” – Ian Gillan-interjú

Februárban újra Budapesten lép fel a hard rock műfajteremtő zenekara, az 1968 óta működő Deep Purple. Portugáliában értük utol telefonon az együttes énekesét, Ian Gillant, aki elárulta: akár Orbán Viktor magánbulijára is eljönnének zenélni. Tőlünk tudta meg viszont, mit jelent az egyik számukban szereplő „anya”. Naná, hogy szó esett a Smoke on the Water című dalról is.





Ezen a listán is megelőzi Obamát és Messit Bill Gates

Bill Gates az az ember, akit a legjobban csodálnak a világon, a Microsoft emberbaráti tevékenységéről is ismert alapítója Barack Obama amerikai elnököt megelőzve végzett az első helyen a The Times című lap által közölt listán, amelyen Lionel Messi, az FC Barcelona argentin futballcsillaga például a tizenötödik.


Ma adják át a Golden Globe-díjakat

A 12 év rabszolgaság és az Amerikai botrány lehet a két nagy nyertese a hollywoodi díjszezon kiemelkedő eseményének, a Golden Globe-díjátadó gálának, amelyet ma este rendeznek meg a Los Angeles-i Bevely Hilton Hotelben.


Zseniális grafika a magyar ételekről

Dobos torta, rakott krumpli, disznótoros, halászlé, bográcsgulyás, kakaós csiga, Túró Rudi és még sorolhatnánk – ugye mindenki tudja mi a közös bennük? Egy angol tervezőgrafikus turistaként már megfordult nálunk, hosszabb idő után ismét Magyarországon járt a közelmúltban, és elhatározta, hogy lerajzolja azokat a magyar ételeket, amiket evett. S ezt a blogján meg is osztotta a nagyvilággal.


A Golden Globe díjátadók történetei

Hetvenegyedik alkalommal adják át Los Angelesben az Oscar-díj "előfutárának" is tekintett Golden Globe (Arany Glóbusz) filmdíjakat helyi idő szerint vasárnap este, a győztesek jó eséllyel reménykedhetnek Hollywood legrangosabb kitüntetésében, az Oscar-díjban is. Az MTVA-Sajtó- és Fotóarchívumának háttere.



„Módszeresen készüljünk a nagy háborúra”

Majdnem száz évvel az első világháború kitörése után még mindig felmerül a „Ki a felelős?” kérdés. Szerbiában például nagy erőket mozgósítanak, hogy bizonyítsák, nem a szerb nacionalizmus és Gavrilo Princip pisztolya robbantotta ki a világégést, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia vezetői akarták a háborút. Történész szerzőnk szerint viszont semmi meglepő nincs abban, hogy Ausztria-Magyarország készült a háborúra, de már 1913-ban lett volna alkalma kirobbantani azt, ha valóban akarta volna.



Megfejtették a sikerkönyvek titkát

Amerikai tudósok azt állítják, az általuk készített algoritmus 84 százalékos biztonsággal ki tudja szűrni a könyvek közül a „rendkívül sikeres” darabokat.


"Magyarországnak gyakorlatilag nincs zenei piaca"

Halmos András a Müpa és a Trafó koncertszervezőjeként igyekszik felrajzolni Budapestet Európa kulturális térképére. Milyen közönséget érdemel egy világváros? Mit ront el a hazai zenésztársadalom? Mennyire erős márka a magyar? Interjú.


Kolera pusztít Észak-Nigériában

Kolerajárvány tört ki Nigéria északi részén. Hetvenegy ember meghalt és további 2165 megfertőződött – közölte pénteken egy helyi közegészségügyi szerv.


Lopott Renoir-képet kap vissza a baltimore-i múzeum

Egy pénteki bírósági ítélettel visszakapja a baltimore-i múzeum azt Renoir-képet, amelyről egy nő korábban azt állította, hogy hét dollárért jutott hozzá egy bolhapiacon. Amikor árverésre akarta bocsátani a festményt, felmerült a gyanú, hogy évtizedekkel korábban a múzeum gyűjteményéből lopták el.