A NASA is reagált a Beyoncé kavarta botrányra

Soha nem szabad trivializálni a Challenger 1986-ban bekövetkezett katasztrófáját - hangsúlyozta az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA reagálva arra, hogy Beyoncé felhasználta az amerikai űrrepülőgép katasztrófájáról annak idején készült hangfelvételt december elején piacra dobott legújabb lemezén.


Gyorssegély másnaposságra

Ha ezeket a sorokat másnap olvassuk, akkor semmi baj, sikeresen átaludtuk magunkat az új esztendőbe. S legfeljebb csak a további sátoros ünnepek tájékán, vagy ha valami egyéb alkalom adódik, van szükségünk néhány jótanácsra. Ha azonban kivetett minket az ágy, s nem bírunk mit kezdeni magunkkal, akkor kétségtelenül másnaposak vagyunk.






Összerakják a Stasi összetépett iratait

Számítógéppel rekonstruálják az egykori NDK titkosszolgálatának összetépett iratait. A több millió papírszeletke összeillesztése évekig tartott – tudósított a dpa német hírügynökség.


Bombasiker az új katalán lottó

A vártnál nagyobb sikere van az új katalán lottónak, és sokak szerint ez jelzi az északspanyol autonóm régió függetlenségi törekvéseinek erősödését.




Kötelező CT-vizsgálatra küldenék az amerikai dohányosokat

Minden évben alacsony dózisú komputertomográfiás vizsgálatnak (CT) kellene alávetni az erős dohányosokat és azokat is, akik már leszoktak a kemény cigarettázásról – javasolja az Egyesült Államok betegségmegelőzéssel foglalkozó munkacsoportja.




Ezek lesznek 2014 legnagyobb mozis dobásai

Hollywoodban kezdenek kifogyni a szuperhősökből, így most jönnek a bibliai eposzok és az újabb könyvadaptációk, folytatások. De 2014-ben érkezik Ryan Gosling első rendezése, és az Eredetet is túlszárnyalni kívánó új Nolan-film is, a Family Guy atyja pedig western-paródiát készít. Johnny Deppből számítógép lesz, George Clooney tolvaj nácikra vadászik, és jön a Grand Budapest Hotel is, aminek semmi köze a magyar fővároshoz. Ilyen lesz 2014 a filmvilágban.