Fotó: 2500 égő világít a Vatikán karácsonyfáján

Meggyújtották a fényeket a vatikáni Szent Péter tér közepén felállított karácsonyfán. A fenyő idén a német-cseh határról érkezett. Sötétedés után egyszerre gyulladt fel a huszonöt méter magas fa 2500 égője. Sárga-fehér színűek, mint ahogyan a fát díszítő arany és ezüst gömbök is a Vatikán lobogójának színeit idézik.




Ilyen még nem volt: Kazinczy boraukció

Az első hazai boraukcióra kerül sor december 15-én a Budai Várban, ahol a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében kereskedelmi forgalomban nem kapható muzeális értékű magyar és francia borokat árvereznek.



Jövő szombaton búcsúztatják Szokolay Sándort

December 21-én, szombaton vesznek végső búcsút Szokolay Sándortól. A Kossuth-díjas zeneszerző földi maradványait a soproni evangélikus temetőben helyezik nyugalomra – közölte pénteken a zeneszerző lánya.




Csendben piacra dobott egy albumot Beyoncé

Beyoncé mindenfajta előzetes felhajtás nélkül dobta piacra péntekre virradóra legújabb, ötödik szólóalbumát: az egyelőre csak az iTuneson elérhető korongon 14 új szerzemény található



Eldőlt a fapados harc: menekül a Ryanair Budapestről

Újabb komoly járatritkításba kezdett a magyar piacon a legnagyobb európai fapados légitársaság, a Ryanair - közölte a Forbes magazin magyar kiadása, amely szerint így eldőlt a fapados budapesti harca a WizzAirrel.



Egyhangú volt a "műsor" az első magyar kísérleti tévéadásban

1953. december 15-én sugározta első kísérleti adását a Magyar Televízió. Egy mérnöknőről készített diapozitív volt a „műsor”, amelyet még négy kilométer távolságban is látni lehetett. A hivatalos műsorszórás nem egészen négy év múlva, 1957. május elsején indult meg.


Plágiummal vádolják a H&M-et

Egy svéd gyerekdivat-tervező kollekcióját koppinthatta le a H&M, a cég visszavonta a termékeket. A nő azonban az eladott áruk után részesedést szeretne kapni.


Milliárdos korszerűsítés kezdődik a tapolcai kórházban

Összesen 1 milliárd 200 millió forintot kapott a tapolcai kórház az Új Széchenyi Terv keretében. A támogatásból központi betegirányítási rendszert hoznak létre, egypontos fekvőbeteg-fogadót alakítanak ki, rövidítik a személyzeti és betegutakat.




Palvin Barbara startup vállalkozásba kezd

A WeSaveUs nevű mobilalkalmazás és annak kiegészítője, a Legendary névre keresztelt okoskarkötő magyar fejlesztésű találmány, a projekt finanszírozása pedig közösségi alapon történik. A startup Palvin Barbara és egy BME-s hallgató nevéhez fűződik, és a pénzszerzésben a híres modell úgy segédkezik, hogy egy kétszemélyes vacsorát ajánl fel annak, aki támogatja őket.


Veresegyházi hagyományőrzés herőkével

A Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Versenyt 12. alkalommal rendezte meg a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület a Budapesti Gazdasági Főiskola védnökségével.