1,8 milliárd jut a Holokauszt-emlékév programjaira

Összesen 1,8 milliárd forint támogatást szavazott meg 377 pályázatnak a Civil Alap Magyar Holokauszt Emlékév - 2014 elnevezésű támogatási program keretén belül az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága keddi ülésén.







Vérfagyasztó krimik a svájci padokon

Semmi jóban ne reménykedjen, aki az ementáli sajt hazájába utazik: a sajtkereskedők, a patikusok, de még a papok is gyanúsak. Az ártatlan turista csak leül egy padra, telefonál, és máris egy krimi kellős közepébe csöppen.







Megvan az idei év csúcsalbuma

Emeli a tétet Emeli. Emeli Sandé 2012-es lemeze volt a legkelendőbb brit nagylemez 2013-ban. A Daft Punk és Rod Stewart a vert mezőnyben.


Mit főzhetünk a kvarklevesből?

Hamarosan talán a rákkutatásban és az univerzumot alkotó „sötét anyag” felderítésében is előrelépés várható - számoltak be tudósok budapesti konferenciájukon.


Elhunyt a legidősebb regényíró

Mindössze pár héttel 125. romantikus regényének megjelenése előtt, 105 évesen elhunyt Ida Pollock angol írónő, aki tíz különböző álnevet használt mintegy kilenc évtizedet felölelő pályafutása során és történeteivel világszerte mosolyt csalt az olvasók arcára.


X-Faktor: Isten hozta az ország legnagyobb hakniképzőjében!

Minden évben újabb adag potenciális popsztárt termel ki az X-Faktor, illetve az éppen aktuális tehetségkutató tévéműsor. Az élmezőnybe kerüléssel a nézettség garantált, ám a gyorsan szerzett hírnév törékenyebb, mint azt képzelnénk. Mi vár az előadókra a tévés szereplést követően? Egyáltalán megéri nyerni? Hány instantsztárt bír el a magyar popipar? Mi lehet az eddigi dobogósok sikermutatója? Megmutatjuk.



Utolsó szerepében brillírozik az elhunyt maffiózó

Az Exek és szeretők igazi ritkaság Hollywoodtól. Nem huszonéves szupermodellek jönnek össze és mennek szét, hanem középkorú emberek valóságos problémáit mutatja be. Műfajilag is olyan, mint az élet: a drámázás mellé jó adag humor is jár. Az idén tragikus hirtelenséggel elhunyt James Gandolfini utolsó filmszerepében brillírozik.


Sokkal halálosabb a légszennyezettség, mint gondolták

A légszennyezettségnek való tartós kitettség még akkor is növeli a halálozás kockázatát, ha a szennyezettség mértéke az európai uniós egészségügyi határérték alatt van - derült ki az Utrechti Egyetem által vezetett vizsgálatból.