Hiánycikk lehet itthon is a sárgaláz elleni oltóanyag

Hiánycikk Európában a sárgaláz elleni oltóanyag, és ez Magyarországot is érinti – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat csütörtökön. Magyarországon ez a betegség nem fordul elő. Gondot az okoz, hogy most kezdődik az afrikai, dél-amerikai utazások szezonja, és az Országos Epidemiológiai Központ Oltóközpontjában ebben az időszakban hetente 30-40 ember jelentkezik sárgaláz elleni védőoltásra.



Vagyonkért cserélt gazdát két rég nem látott műkincs

Milliókért keltek el régi mesterek festményei londoni árveréseken: az idősebb Lucas Chranac egyik nemrég megtalált képe több mint kétmillió fontért (728 millió forint), a francia Claude Lorrain műve több mint ötmillió fontért (1,8 milliárd forint) cserélt gazdát.


Nemsokára globális probléma lehet a demencia

A világon 44 millió ember küszködik demenciával, vagyis emlékezetromlással járó szellemi leépüléssel. Az elmúlt három évben 22 százalékkal emelkedett a számuk – derült ki egy csütörtökön közzétett tanulmányból.





Megvan az év legjobb pálinkája

A Brill Pálinkaház birskörtepárlata lett 2013-ban Magyarország Legjobb Pálinkája. A győztesből egy palackot a csütörtöki Szent Miklós Pálinka Ünnepen helyezték el a Magyar Mezőgazdasági Múzeum vitrinjében az elismerést korábban elnyert párlatok közé.


Öt dolog, amit tilos kirakni a Facebookra

Lábak a strandon, búcsúfotó a reptérről, önarckép a hotelszobában – a Telegraph összegyűjtötte azokat az elcsépelt fotótípusokat, melyekkel nyaraló Facebook-ismerősei garantáltan az őrületbe kergetik.



Beütött az Amerikai botrány

Az Amerikai botrány és a Her című filmek kapták a díjszezon első jelentős elismeréseit az amerikai filmkritikusoktól.



Karácsonyi gejl 3 percben – így sok időt megspórolhat

Idén nincs ideje végignézni a kedvenc karácsonyi filmjeit? Egy kevesebb mint három perces videó segítségével most mindent egyszerre beszippanthat. Igazából szerelem, Mi a manó, Tapló Télapó, Télapu, Muppeték karácsonyi éneke, Reszkessetek betörök. Erős dózis.



Gyerekgalériát nyitnak Budapesten

Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériát hoz létre a Fővárosi Önkormányzat a Deák Ferenc utcában 2014 májusára. Csomós Miklós főpolgármester-helyettes előterjesztését a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi üléséről a napokban közzétett jegyzőkönyv szerint támogatta a testület.


Falusi: "Bochkortól ez most bunkóság volt"

Arról elmélkedik Bochkor Gábor most megjelenő, Világ című könyvében, hogy egy hánykolódó mentőcsónakban szívesen venné Falusi Mariann jelenlétét, mert őt meg lehetne enni. Az énekesnő nem vette jó néven a poént – számolt be a Bors.


Az intenzívre vitték Helyey Lászlót

Még mindig nem tudják, milyen kórokozó támadta meg Helyey Lászlót, ezért az Újszínház művésze az intenzív osztályra került – számolt be a Blikk.



400 ezer éves ember DNS-ét rekonstruálták

Négyszázezer éves ember DNS-ét sikerült rekonstruálni egy spanyol barlangban talált csont alapján. Az egyedülálló genetikai eljárás segítségével a távolabbi múltban követhetjük őseink nyomát.