Dizájnpiac lesz a Central Passage-ban

Ruhák, ékszerek, grafikák, fotók, lakberendezési tárgyak várják az érdeklődőket augusztus 24-én a Design Passage-on (DiP), Budapest közösségi dizájn vásárán.



A Deep Forest Nyíregyházára megy

Kilenc nagyszínházi produkció, brazil és angolai világzenei előadók, valamint a Sebestyén Mártával együtt fellépő francia Deep Forest várja a közönséget augusztus 30. és szeptember 7. között a Vidor Fesztiválon Nyíregyházán.


Ezért látnak fényt az alagút végén a haldoklók

A halálhoz közeli állapotban többek által is megtapasztalt fényélményt feltehetően az agy elektromos aktivitásának átmeneti növekedése okozhatja a szív megállása után – állítják amerikai kutatók.



Nagy durranásra készülnek a Parkban

Négy zenekar is nagyszabású koncerttel ünnepli fennállásának jubileumát a következő két és fél hétben a fővárosi Budapest Parkban. A P. Mobil 40, a Pál Utcai Fiúk (PUF) 30, a Kowalsky meg a Vega 10, a Compact Disco pedig 5 éve működik.





„Jönnek a földönkívüliek, és elrendezik a dolgokat” – Leningrad-interjú

A Leningrad együttes életművész-frontembere szerint nem mindenki iszik Oroszországban, de Gagarin óta muszáj valamit csinálniuk, hogy kibírják az összevissza repkedést, optimista jövő pedig nem létezik. Nemet mondott, amikor azt kértük tőle, próbálja elintézni a magyaroknak, hogy télen ne zárják el a gázcsapot. Szergej Snurovval fellépésük előtt beszélgettünk.


Tudja ön, kiről kapta a nevét a rigójancsi?

A rigójancsi néven közkedveltté vált habos süteményt Rigó Jancsi cigányprímás és egy belga hercegné nagy botrány kavaró szerelmi kapcsolatának és egy pesti cukrásznak köszönhetik az édesszájúak.






Lady Gaga: kiszivárgott az új dal

Az excentrikus New York-i popsztár Applause című új száma a tervezett premier előtt felkerült a netre, Lady Gaga dühöngött, majd hivatalosan is bemutatta.



Kate Middleton anyja belebukott a dadaságba

Bár az eredeti tervek szerint Katalin hercegnő édesanyja, Carole Middleton segített volna az első időszakba a trónörökös György herceg nevelésében, Vilmos herceg most mégis úgy döntött, hogy egykori dadájához fordul segítségért – számolt be a Blikk.



Meghalt Vukán György

Elhunyt Vukán György Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző, aki fogorvosként is komoly sikereket ért el.