Vele, de nélküle

Máté Gábor első, a Színművészeti Egyetemen végzett osztályának tagjai évről évre alkalmi társulattá alakulnak, és egyikük életéről szóló darabot mutatnak be. Idén a kiválasztott Száraz Dénes, aki azonban nem vesz részt a játékban. A cím: Vele de Nélküle.


Több egyiptomi járatot is töröltek

Hét Egyiptomba induló járatot töröltek, más gépek pedig az ötven százalékosnál is kisebb telitettséggel közlekedtek a múlt hét végi heves kairói összetűzéseket követően, amelyekben 84 ember meghalt - közölték hétfőn kairói reptéri tisztviselők.


Asztmás gyerekek: az Emmi szerint szükség esetén pontosítják a jogszabályt

Tárgyalóasztalhoz ültek hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) képviselői és az emelt összegű családi pótlékra vonatkozó miniszteri rendelet változása ellen korábban tiltakozó szülők. A megbeszélésen a tárca dolgozói támogatták azt a javaslatot, hogy készüljön egy széles körben hozzáférhető, részletes tájékoztató a különböző szociális juttatásokról, azok elérhetőségéről és hozzáférési szabályairól.


A Deep Purple lesz az Edda előzenekara

Szerdán indul a keményebb műfajokra szakosodott fehérvári fesztivál. A nagyszínpadot az Edda Művek zárja szombaton, de előtte még fellép a rock egyik klasszikusa, a Deep Purple.








Aratott a köztévé a Forma-1 futammal

Az utóbbi két év legnézettebb Forma-1-es futama volt a televízióban a múlt hétvégi Magyar Nagydíj, amelynek három napján több mint 3,2 millió néző követte az M1-en és az M2-n a több mint 15 órányi közvetítést, műsort, ismétlést.


Hillary Clintonnal növelné nézettségét az NBC

Minisorozat készül Hillary Clinton korábbi amerikai first ladyről és külügyminiszterről Diane Lane főszereplésével, a tévés produkció bemutatását a következő elnökválasztást meglovagolva 2016-ra időzíti az NBC csatorna.



Ítéletidő van Franciaországban

Folytatódtak hétfőre virradó éjszaka a heves viharok Franciaország déli részén: mintegy 50 ezer háztartásban továbbra is szünetel az áramszolgáltatás.


Befejezték a hobbit-folytatások forgatását

Befejezte A hobbit két folytatásának forgatását Új-Zélandon Peter Jackson. A rendező az utolsó forgatási napon számos frissen készült képet osztott meg a filmből a követőivel a Facebookon.


Óriási hajfonat bukkant fel a szennai temetőből

Szénából készített óriási hajfonatot egy mezőn a szennai skanzenben Hugyecsek Balázs, a Land-Art kortárs művészeti irányzat képviselője és három társa – írta a sonline.hu Somogy megyei híroldal.