Az alzheimeresek kevésbé lesznek rákosak

Az Alzheimer-kórral sújtott embereknél kisebb a rák kockázata, mint más időseknél, és ez fordítva is igaz, az idős rákbetegeknél kisebb az Alzheimer-kór kialakulásának esélye - mutatta ki egy új tanulmány Olaszországban.




Elhunyt Király Éva

Hosszú súlyos betegség után, életének 82. évében vasárnap elhunyt Király Éva, a Magyarországi Richard Wagner Társaság és Archívum társaság tiszteletbeli elnöke – közölte a társaság az MTI-vel.




Obama kitüntette a Star Wars atyját

George Lucas Oscar-díjas rendezőt és Renée Fleming világhírű operaénekest is kitüntette Barack Obama amerikai elnök a Nemzeti Művészeti Érdeméremmel, az Egyesült Államok legmagasabb művészeti kitüntetésével.


A komolyzenének is van már kormánybiztosa

Kiderült, a kormánynak igenis fontos a kultúra, sőt az is, hogy a komolyzenével kapcsolatban is van összkormányzati feladat. Ezentúl államtitkári fizetéssel kinevezett kormánybiztos koordinálja a területet.





Nyugodtan fürödhetünk a magyar strandokon

Megfelelő a vízminőség hazai szabadvízi fürdőhelyeken, csak néhány kivétel akad az ÁNTSZ szerint. A Duna mentén található fürdőhelyek közül Gödön még nem nyitották meg a strandot.





Szombatra már nincs jegy a Balaton Soundon

A Wu-Tang Clan, a Prodigy, Calvin Harris, a Crystal Castles, Armin van Buuren, Steve Aoki és Justice is fellép többek között a csütörtökön kezdődő Balaton Sound zenei fesztiválon Zamárdiban.


Hatalmas óriáscsillag születik a Tejútrendszerben

Egy embrionális állapotban lévő úgynevezett protocsillagot fedeztek fel kutatók a Földtől 11 ezer fényévnyi távolságra: a csillagembrió jelenlegi állapotában ötszázszor nagyobb tömegű a Napnál, de a születési folyamat végére "csak" százszor lesz nagyobb annál.



Fakasszon vizet az aszfaltból Budapesten - fotókkal

Budapesten kevés a zöld és kevés a víz, ezért ha nyáron mégis a belvárosban ragadunk, a túlélésre kell hajtanunk. A ventillátor csak a meleg levegőt kavarja az arcunkba? A strand nyomasztó és drága? A Velencei-tó partján már esélytelen helyet találni? Nézzen körül! Nem kizárt a felfrissülés a fővárosban sem. Tippek.