Nyolc és fél évtized könyvheti plakátjai

Az évtizedek során eltérő eszközökkel buzdították olvasásra és vásárlásra az olykor értelmes polgárnak, máskor okítandó nebulónak tekintett nagyérdeműt a könyv hagyományos nyári ünnepére készített plakátok.



Alig esznek együtt a magyar családok

A magyar családanyák 43 százaléka szerint keveset étkezik együtt a család, főként a hétvégi ebédeket és a hétköznapi vacsorákat költik el közösen - derül ki egy felmérésből.


Imádják a szexet a svéd kereszténydemokraták

A kereszténydemokrata pártiak szeretkeznek a leggyakrabban - derült ki egy svéd felmérésből, amelynek szervezői a politikai irányultság és a nemi élet között keresgéltek összefüggést.




Rázkódik a sofőr ülése, ha el akar aludni

Szem és arcfigyelő rendszerrel látja el vezető- és kezelőfülkéit a világ legnagyobb bányászati gépgyártója, az amerikai Caterpillar cég. A biztonságot akarják fokozni azzal, hogy figyelik, mennyire fáradt a vezető vagy a gépkezelő.




Cigányemlékhelyet hoznak létre a VIII. kerületben

A Muzsikus cigányok parkja elnevezést a Baross utca és Szigony utca találkozásánál lévő közterület kapja. A parkban kialakítandó Muzsikus cigányok emlékhelyen Illyés Antal szobrászművész tervét valósítják meg - döntött a Fővárosi Közgyűlés.




Titokban figyelt a csatornába szorult újszülött anyja

A Kínában csatornába szorult kisbaba csodával határos módon nemcsak túlélte, hogy lehúzták a vécén, hanem egészséges is. A 2-3 kilogrammos kisfiúnak sokan küldtek ruhát, tápszert, és többen jelezték, hogy örökbe fogadnák.


Rómában élj rómaiul 2.: Délidőben

Hiába tudja a turista, hogy tele hassal már a legantikabb római rom sem csigázza fel annyira, mint a szieszta utáni vágy. A kísértés délben pizzákkal érkezik.


Legyűrte Adele-t az új brit lottónyertes

Összesen nyolcvanegy millió fontot, vagyis átszámítva körülbelül 28 milliárd forintot nyert lottón egy brit játékos, amivel rögvest a szigetország 908. leggazdagabb emberévé lépett elő.




Videó: mi a jó a 100 éves budapesti házakban?

Elkészült a Budapest 100 elnevezésű programsorozat image videója. A felvételen két parkour, vagyis városi menekülő művész fiú napját végigkísérve, új nézőpontból kerülhetünk közelebb a város 100 éves épületeihez és tereihez.