Hol van a csúcsdísz, drágám?!

A karácsonyfa-díszítés hangulata meghitt. A karácsonyfadísz-vásárlás viszont nem, mert akkor történik, amikor minden bolt dugig van, a bejgli meg már sül otthon. Gyerekkel eleve kárhozat: mert mindent lever. Menjen célirányosan és tegyen kalapot a fa tetejére. Az a baj, hogy a csúcsdísz sosincs kéznél. Mi előre szóltunk.



Áder János felesége beveti magát

Herczegh Anita, Áder János államfő felesége is adományokat gyűjt a rászorulóknak szerdán a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm! elnevezésű akciójában.


Cseke Péter újrázna színházigazgatóként

A kecskeméti önkormányzat pályázatot írt ki a Katona József Színház igazgatói helyére. Az intézmény jelenlegi vezetője, Cseke Péter pályázik és folytatni szeretné a megkezdett munkát.




Vidnyánszky: "jó emberek lesznek jobbakra cserélve"

Vidnyánszky Attila szerint elfáradt a "provokációra épülő színházcsinálás", s bár úgy véli, elvitathatatlan a létjogosultsága annak a színháznak, amit Alföldi Róbert képvisel, az számára nem nemzeti színház. A teátrum jövő nyáron hivatalba lépő igazgatója a haon.hu-nak adott interjújában azt is elmondta: továbbra is tartja magát ahhoz, hogy Debrecenből fog ingázni.


Alföldi nem gratulált Vidnyánszkynak, és nem is fog

Alföldi Róbert szerint szembe vagyunk köpve és hülyének vagyunk nézve. A Nemzeti Színház igazgatója, akit jövőre Vidnyánszky Attila vált ezen a poszton, nem gratulált az új direktornak, és nem is fog, azt pedig nem érti, miért nem mondták meg neki egyenesen, hogy mást szeretnének. Többek között ezekről beszélt a Kultúrpartnak adott interjújában.




Rost Andrea is otthagyja Fekete Györgyéket

Rost Andrea Kossuth-díjas operaénekes hétfőn levélben kérte a Fekete György által vezetett Magyar Művészeti Akadémia (MMA) vezetőségétől, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel függesszék fel a levelező tagságát - írta a Népszabadság.



Vajna meghódítja a Cinema City vásznait

Andrew G. Vajna ígértéhez híven folytatja a magyar film megmentését. Ezt persze nem egy Rambo-stílusú totális letámadásként kell felfogni, hanem lépésről-lépésre haladásként, ahogy Jacques Tati szökdécsel egy bájos aknamezőn.



Ascher: "ócska kelet-európai színjáték" és "forradalom"

Ascher Tamás színházrendező és rektor a Facebookon tette közzé „pátoszmentes” nyilatkozatát arról, hogy mi történt tegnap a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületében, lapunknak pedig a Nemzeti Színház direktori pályázatának eredményét kommentálta.




Portyázzon a Nemzet Digitális Főterén

Ismeri a Nemzet Főterét? Csak hiszi, hogy ismeri! Kattintson a Kossuth teret és annak átépítését, látványterveit bemutató közportálra! Tartson velünk a honlap-túrán.