Újra összeáll az Army Of Lovers

A producer, zeneszerző, kiadó tulajdonos, és több együttes felfedezője is egyben Alexander Bard mikroblogján megerősítette a hírt, hogy összeáll az Army Of Lovers és indulnak a svéd Eurovíziós dalverseny döntőjében azért, hogy országukat képviselhessék a nemzetközi megmérettetésben - olvasható a gay.hu-n.




Ezzel tarthatja kordában nagyszülei agyát

Az olyan szellemi tevékenységek, mint az olvasás, írás, a kártya- és táblajátékok segítenek megőrizni az idős emberek agyának szerkezeti épségét - ismertették tanulmányuk eredményét amerikai kutatók az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság (RSNA) éves tudományos ülésén.


Larry Hagmant lefizethette a Ceausescu-rendszer

Larry Hagmant romániai útja során keresték meg a Ceasescu-rendszer képviselői, akik a Dallas népszerűségét meglovagolva fel akarták használni a színész képmását. A Jockey-t alakító színész a The Sunday Times szerint ebbe egy nagyobb összeg fejében bele is ment.



Ezért ne igyon alkoholt, ha terhes

Különböző orvosi képalkotó módszerekkel is kimutatható változás történik azoknak a gyerekeknek az agyi szerkezetében és anyagcseréjében, akik magzatkorukban alkohol hatásának voltak kitéve - állapították meg lengyel kutatók, akik eredményükről az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság (RSNA) éves tudományos ülésén számoltak be.


Elhunyt Kiss Imre, a MüPa első vezérigazgatója

Életének 69. évében hosszú, súlyos betegség után elhunyt Kiss Imre, a Művészetek Palotája első, alapító vezérigazgatója, a Budapesti Tavaszi Fesztivál létrehozója vasárnap - tudatta az MTI-vel a Müpa.


Egy kilométerre lehetne csak bemenni a Balaton jegére

Egy kilométernél beljebb nem lehetne a Balaton jegén tartózkodni, és csak rendőrségi engedélyezéssel, az előírt valamennyi feltétel teljesülése esetén lehetne kijelölni jégpályákat – ezt is tartalmazza a sonline.hu Somogy megyei híroldal szerint egy új jogszabálytervezet.


Kitalicskázott filmes pénzek: az Átlátszó lehozta a KEHI-jelentés összefoglalóját

Az Átlátszó.hu közreadta a KEHI-jelentés vezetői összefoglalóját, amelyben a KEHI egyebek mellett azt állítja, hogy “az MMKA-t az elmúlt években a szabályellenes és pazarló működés, felelőtlen és törvénysértő támogatás-felhasználás, érvénytelen és színlelt pályázatok, költségvetési fedezet nélkül aláírt támogatási szerződések, az állami támogatások terhére törvénysértő módon felvett banki hitelek, illetve a támogatott szervezetek által felvett hitelek kamatainak törvénysértő – 1,6 milliárd forintot meghaladó – támogatása, valamint a közalapítványnál felhalmozott több milliárd forintnyi kötelezettségállomány jellemezte”.









4K!: Orbánék új frontot nyitnak a "konzervatív kultúrharcban"

A 4K! - Negyedik Köztársaság mozgalom a művészeti élet privatizációjának tartja, hogy a kormány a Műcsarnok tulajdonjogát a néhány évvel ezelőtt még jóformán ismeretlen, "szélsőségesen konzervatív" Magyar Művészeti Akadémiának adta át - közölte a párt.


A patikákban is beadhatnák az influenza elleni oltást

Akár néhány perc alatt is megszerezhetnénk a védettséget, ha a szaktárca engedélyezné: a patikákban is beadható legyen az influenza elleni védőoltás - derül ki a Világgazdaság hétfői cikkéből. Mindez bevett gyakorlat Írországban, Portugáliában és az USA-ban is.