Lecsimpánzozták az új King Kongot
Elmaradt a várakozástól az amerikai mozikban szerdán bemutatkozott, nagy érdeklődéssel várt King Kong című film: az összbevétel csupán (nyolc millió eurónak megfelelő) 9,7 millió dollárt tett ki.
Elmaradt a várakozástól az amerikai mozikban szerdán bemutatkozott, nagy érdeklődéssel várt King Kong című film: az összbevétel csupán (nyolc millió eurónak megfelelő) 9,7 millió dollárt tett ki.
Lehet-e ösztönösen jól dönteni? Sikerre vihet-e, ha olyan spontán elhatározás vezet bennünket, amit nehezünkre esne tudatosan megmagyaráznunk? Malcolm Gladwell nagysikerű könyve a „gondolkodás nélküli gondolkodásról” szól, az „isteni szikráról", az intuícióról. Számos példán keresztül magyarázza el, hogyan működik agyunk, hallgathatunk-e sugallatainkra, megérzéseinkre.
Gárdonyi Géza regénye lett Magyarország kedvenc könyve 2005-ben - a csütörtök este zárult szavazás eredményét a Magyar Televízió élő adásában ismertették.
Gyermekkori álmát valósította meg az új-zélandi Peter Jackson, amikor modern digitális trükkökkel ő is megrendezte a King Kongot, amelyből filmlegenda lett 1933-as megszületése óta.
Alig két hónappal azután, hogy férje, Guy Ritchie legújabb filmje, a Revolver megbukott, Madonna új albummal tér vissza a zenei küzdőtérre. A WAN2 most elidőz a művésznő karrierjének néhány állomásán. Filmek, reklámok, mesekönyv, lemezbiznisz, kabbala és charity; fejezetek a Material Girl életéből.
Elkeserednénk, hogy már délután fél négykor tök sötét van? Az izgalmas kulturális programok ilyenkor segítenek csak igazán. Fény gyúl a délutáni sötétben: japán film a szorongásról, King Kong-mítosz újrapolírozva, angol abszurd, nordikus metálzene, antigravitáció-gép, kortárs német mozi... Kell ennél jobb? Máris pislákol valami az éjszakában.
Ön az utolsó pillanatra hagyja az ajándékvásárlást? Akkor nézzen körül itt! A HVG-Könyvek kínálatában biztosan talál olvasnivalót mindenkinek a családban. Vagy már régen megvette az ajándékokat? Akkor is nézzen körül, hiszen itt játszva nyerhet könyveket a karácsonyi válogatásunkból!
Legkésőbb február végére lehet új igazgatója a budapesti Bárka Színháznak. A társulat Alföldi Róbertet szeretné, a fenntartó önkormányzat pályázatot ír ki. A jelenlegi igazgató, Csányi János Debrecenben vezeti majd a színházat.
A török nagyváros, Isztambul Brüsszelben hivatalosan benyújtotta jelentkezését a 2010-es "Európa kulturális fővárosa" címre.
Ismét beindul a Sziget kívánsággépe a rendezvény hivatalos weboldalán, a sziget.hu/fesztival oldalon - közölte a rendezvényszervező iroda. A szervezők ide várják a rajongók javaslatait arra, hogy a külföldi sztárok közül kik kapjanak meghívást a - 2006-ban augusztus 9-16 között zajló – Szigetre.
Alig két hónappal azután, hogy férje, Guy Ritchie legújabb filmje, a Revolver megbukott, Madonna új albummal tér vissza a zenei küzdőtérre. „Azt akarom, hogy az emberek felugorjanak a helyükről” – mondja Madonna az általa future disconak nevezett új albumról, melynek mind a 12 száma könyörtelen dance himnusz. A WAN2 Madonna-összeállítása: első rész.
A Mecénás Nap Műcsarnokbeli rendezvényén tegnap átadták a Summa Artium díjakat, melyeket azon magánszemélyek, vállalatok, illetve vállalkozók vehettek át, akik kiemelkedő módon támogatták a kultúrát 2000 és 2005 között. A hagyományteremtő szándékkal – a nagy mecénás, Esterházy Miklós herceg (1765-1833) születésnapján – rendezett esemény kezdeményezője és főrendezője a Summa Artium Kht. volt, mely társaság kiemelten közhasznú szervezetként a kultúrára fordított magántámogatások növelése érdekében tevékenykedik Magyarországon 2003 óta.
Keresztury Tibor irodalomtörténész-kritikust, a Litera.hu főszerkesztőjét nevezte ki a stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ igazgatójává 2006. március 1-jétől Bozóki András kulturális miniszter.
Frida Kahlo örökösei tequilát dobnak piacra, amely a mexikói művész nevét viseli. Minden üvegre rákerül a festőnő fényképe egy szlogennel: Az eredetiség nem bűn. Kahlo neve új a termék-marketing területén; egyes szakértők szerint a "Fridamánia" nyomán elinduló brand-építés kifejezetten az életmű eredetiségét sérti.
Stabil az állapota Szabó Magdának, a 88 éves írónő keringési panaszokkal került kórházba Palermóban; magyar katonai-egészségügyi különgép hozza Budapestre.
Kórházba került Palermóban Szabó Magda keringési panaszokkal, s a írónőt hétfőn magyar katonai-egészségügyi különgép hozza haza Budapestre.
Kenyeres Bálintalkotása első díjat nyert a prágai nemzetközi rövidfilmfesztiválon. A fesztivál győztese vasárnap este egyben egy 5000 eurós pénzjutalmat is átvehetett.
Az Osztrák Szövetségi Kancellári Hivatal fordítói díjjal tüntette ki Parti Nagy Lajost - az író-műfordító Carl Merz - Helmut Qualtinger Karl úr című művének "magyarításáért" részesült az elismerésben - közölte a művet megjelentető Kortina Kiadó.
A U2 ír rockegyüttesnek ítélte oda az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet idén "A lelkiismeret nagykövete" díjat.
A kortárs magyar irodalom nagy művei nem egy "irodalmi ország", hanem egy történelmét bevallani nem hajlandó, perspektíva nélküli társadalom egyedi teljesítményei - véli Esterházy Péter író a Le Nouvel Observateur című francia hetilapnak adott kétoldalas interjúban.