Esterházy: Matthäusnak esélye sem volt
 

Esterházy: Matthäusnak esélye sem volt

Három hét múlva jelennek meg Németországban könyvalakban Esterházy Péternek a futball világával átszőtt jegyzetei. A Németország a büntetőterületen belül (Deutschland im Strafraum) néhány részletét már lehetett olvasni a Süddeutsche Zeitung mellékletében.

MTI MTI



Íme, lássátok: ez az ő váruk
 

Íme, lássátok: ez az ő váruk

Bartók év lévén, Debrecen után a Szegedi Nemzeti Színház is műsorra tűzte a szerző egyetlen operáját, tavasszal Budapesten újítják föl a darabot, s másutt is számíthatunk koncert és szcenírozott előadásokra. A Gramofon Zenekritikai Műhely kritikusa a szegedi bemutatót látta.

unknown unknown

Idén végre megvalósul a
 

Idén végre megvalósul a "Kínai demokrácia"?

Axl Rose, az egykori Guns N' Roses frontembere évek óta ígéri, most már tényleg megjelenik a Chinese Democracy című albuma. Többször felröppent: az új Guns N' Roses turnéra indul és kitűzték a megjelenés idejét, de az egyre inkább elszigetelődő megasztár eddig mindig visszavonta a bejelentést. Kilép-e valaha újra a nyilvánosság elé? Axl Rose Los Angeles-ben beszélt újságírók előtt.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Milyen volt a tavalyi könyvpiac?
 

Milyen volt a tavalyi könyvpiac?

A Nagy Könyv évében ugyan jó mérleggel zártak, mégis stagnáló piacot, „beállt“ viszonyokat várnak 2006-ban a könyvpiac szereplői. Az elmúlt 15 év sikertörténete, a magyar könyvpiaci konjunktúra megtorpan? Vagy – más olvasatban – csak elérte lehetőségei jelenlegi maximumát? Miközben stabil az üzletmenet, számos kérdés megválaszolatlan marad, például az is, miből éljen az író, a fordító? A hvg.hu visszatekint a könyvpiac tavalyi évére.

hvg.hu hvg.hu

A Krétakör Siráj-át méltatta a Le Monde
 

A Krétakör Siráj-át méltatta a Le Monde

Schilling Árpád látszólagos kísérleti rendezésében nagyon kidolgozott formában mutatja be a Csehov-szereplők mögötti személyiségeket, akiktől nehéz a nézőnek elválnia az előadás végén - véli a Le Monde című francia napilap szombat délután megjelent számában.

MTI MTI

Vasárnap ingyenes lesz a filmvetítés az Urániában
 

Vasárnap ingyenes lesz a filmvetítés az Urániában

Ingyenes filmvetítéssel köszönti a Magyar Kultúra Napját január 22-én, vasárnap az Uránia Nemzeti Filmszínház - közölte Óvári Gyula, az intézmény marketingvezetője. A nyílt napra 3-3,5 ezer embert várnak.

MTI MTI

Alföldi Róbert lett a Bárka Színház igazgatója
 

Alföldi Róbert lett a Bárka Színház igazgatója

Alföldi Róbertet nevezte ki a fővárosi Bárka Színház új igazgatójának a józsefvárosi önkormányzat csütörtökön - közölte Jóvér Béláné, Józsefváros kultúráért felelős alpolgármestere.

MTI MTI

Rutin kontra tökéletesség?
 

Rutin kontra tökéletesség?

Új sorozatot indítunk a hvg.hu Kultúra rovatában. A Gramofon című zenei lap munkatársainak kritikai műhelye ír számunkra komolyzenei, illetve jazz koncertekről elemző, orientáló írásokat. Célunk - a Gramofon gárdájával közösen - a tájékoztatáson túl egy, a hazai sajtóban talán kissé elhanyagolt műfaj, a zenekritika meghonosítása.

unknown unknown


A nagy kommunista bankrablás
 

A nagy kommunista bankrablás

A kemény mínuszok idején irány a kiállítóterem, a színház, a mozi! Az Uránia január 22-én például egész éjjel nyitva lesz. De ajánlunk mást is: egy 1959-es romániai nagy bankrablás rekonstrukcióját, Vaclav Nizsinszkij utolsó táncát, spanyol filmhetet, Rhoda Scott koncertjét, Pasolini-sorozatot, és (talán épp ellenpontként?) szakrális épületeket Finnországból. Programajánlatok a hvg.hu-tól!

hvg.hu hvg.hu

Tíz év alatt, 30 milliárdért újítható fel a budai Vár
 

Tíz év alatt, 30 milliárdért újítható fel a budai Vár

A budai Vár hosszú távú, tíz-tizenkét éves helyreállítási programja 25-30 milliárd forintból hajtható végre - állítja Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke. A KÖH elkészítette a hosszú távú rehabilitációs programot, amelyet március 15-ig kell a kormány elé terjeszteni.

MTI MTI

Magyar film is a Sundance fesztivál programján
 

Magyar film is a Sundance fesztivál programján

Január 19. és 29. között huszonötödik alkalommal rendezik meg az Egyesült Államokban a független filmek legnagyobb seregszemléjét, Sundance Filmfesztivált. Ezúttal magyar film, Kenyeres Bálint Before Dawn című rövidfilmje is szerepel a versenyprogramban.

MTI MTI

Meleg cowboyok és a Nyughatatlan a Golden Globe-gála nyertesei
 

Meleg cowboyok és a Nyughatatlan a Golden Globe-gála nyertesei

A meleg cowboyok tragikus románcáról szóló Brokeback Mountain című filmet négy díjjal jutalmazta hétfőn a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége a hétfő este megtartott 63. díjkiosztó gálán. A Nyughatatlan (Walk the line) című, Johnny Cashről szóló filmbiográfia három Arany Glóbuszt nyert.

MTI MTI

Kesselyák évi öt premiert ígér az Operaházban
 

Kesselyák évi öt premiert ígér az Operaházban

Évente öt premiert, köztük egy magyar ősbemutatót tervez Kesselyák Gergely, a Magyar Állami Operaház új főzeneigazgatója. A mostani évadban az Operaházban 190 énekes lép fel, ezt egy "kicsit soknak" tartja, szerinte 20-25-tel kevesebbre volna szükség.

MTI MTI


Hamis hanghordozókat árult, őrizetbe vették
 

Hamis hanghordozókat árult, őrizetbe vették

Illegálisan másolt CD lemezeket és magnókazettákat árusító nőt vettek őrizetbe határőrök a miskolci Zsarnai piacon. A 37 éves piaci árus több mint száz darab hamis kiadvánnyal bukott le.

MTI MTI

Jorge Semprún lesz a könyvfesztivál díszvendége
 

Jorge Semprún lesz a könyvfesztivál díszvendége

Az Európa Könyvkiadó felvállalja, hogy a korábbi franciás helyett meghonosítsa Jorge Semprún nevének hivatalos, spanyolos írásmódját; a világhírű spanyol író az idei, XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége lesz - tájékoztatott a könyves műhely.

MTI MTI

Programok: zsinóron rángatnak
 

Programok: zsinóron rángatnak

Év elején sem kell otthon ülni, van hol eltölteni a téli estéket: ajánlatunkban most is mindenki kedvére válogathat. Ismét a mozikban egy profi marionett-film, továbbá olyan remek színházi darabok, mint Ágens új munkája, illetve a Krétakör Színház Feketeországa. De lesz kiállítás és zene is a héten, a Balanescu Quartet ezúttal sem fog csalódást okozni.

hvg.hu hvg.hu