Nincs több leukémiás gyerek az atomerőművek környékén
Nem nagyobb a valószínűsége a leukémia kialakulásának azoknál a gyerekeknél, akik atomerőművek környékén laknak, mint azoknál, akik távolabb - állapították meg szakértők tanulmányukban.
Nem nagyobb a valószínűsége a leukémia kialakulásának azoknál a gyerekeknél, akik atomerőművek környékén laknak, mint azoknál, akik távolabb - állapították meg szakértők tanulmányukban.
MTI
Papírforma szerint alakult a Való Világ negyedik szériájának döntője a vasárnap esti utolsó párbajon. De mi vár a játékosokra a villalét után? A médiavilágban jártasok ennek is tudják a szokásos menetét. Dombóvári István humoristát és Árpa Attila producert kérdeztük.
Lukács Andrea
Az összes emlőrákos eset közel felét megelőzné, ha a nők többet mozognának, kevesebb alkoholt fogyasztanának és egészségesebben étkeznének - állapította meg egy most közzétett brit jelentés.
MTI
A Magyarországon működő vállalatok két kategóriában, május 31-ig pályázhatnak a 2010-es év legjobb női munkahelye címre.
life-style.hu
Oszama bin Laden halálát Barack Obama amerikai elnök jelentette be. Kisgyerekeket kértek meg egy amerikai videó készítői, hogy kommentálják az eseményt.
hvg.hu
Sokak számára a reggel elképzelhetetlen kávé nélkül. Immádjuk a koffeint, a világszerte több mint 63 növényfajta levelében, magjában és gyümölcsében természetesen előforduló alkaloidot. Milyen kockázatokkal jár azonban a reggeli és az ebéd utáni eszpresszó élvezete? És mi az, amit rosszul tudunk? Összegyűjtöttük.
Medipress
A 48 kilométer átmérőjű, Richat struktúrának nevezett koncentrikus körökből álló alakzat másik neve a Szahara vagy...
life-style.hu
Rossz hír a naphosszat a számítógép előtt görnyedő, ülőmunkát végző millióknak. A legújabb kutatások szerint tízévnyi ülőmunka majdnem a duplájára emelheti bizonyos típusú bélrákok kialakulásának esélyét. Ami még ennél is rosszabb: a rendszeres edzés, úgy tűnik, nincs befolyással az ülőmunka káros hatásaira.
Medipress
A Las Vegasban található Palms Hotel híres az extravagáns lakosztályairól, a menedzsment pedig most igazán kitett...
life-style.hu
A fejsérülést elszenvedett gyerekek egy részénél elegendő lehet a tünetek megfigyelése, ami alapján az orvos eldönti, kinek van szüksége koponya CT-re, és kinek nem - állapították meg amerikai kutatók a Pediatrics című szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban.
MTI
Lendületes, 66 millió dolláros (12,1 milliárd forintos) premier hétvégével kezdte a nyári moziszezont a Thor című háromdimenziós akciófilm Észak-Amerikában.
MTI
A hétfői melegfronti hatás bágyadtságot okozhat, a a reflexidő növekszik.
life-style.hu
Hőkamerával felszerelt helikopterrel, és nyomkereső kutyákkal kutattak Németországban egy gyilkosság és nemi erőszak miatt pszichiátriai intézetben kezelt férfi után. Aki megszökött az elmegyógyintézetből.
hvg.hu
Tokovics Tamás, a szomszédos Emlékpark igazgatója örül a beruházásnak, mert a céljuk azonos: a ifjúság bevezetése a...
life-style.hu
A döntősök bemutatójára a Szépművészeti Múzeumban került sor vasárnap este, ahol Magyarország hivatalos divat...
life-style.hu
Az orvosi rendelőbe belépő betegek egyik leggyakoribb panasza a fejfájás, illetve ezen belül főként a migrén, ám orvos és beteg ezekre a találkozókra másképpen emlékszik - erre jutottak egy amerikai kutatóintézet munkatársai.
MTI
Idén a tavalyinál 7,5 százalékkal több, 8,7 millió utasra számít a Budapest Airport.
life-style.hu
Hétfőn gyenge melegfronti hatás érvényesül, emiatt tompulhatnak a reflexek - figyelmeztet a Mteoklinika orvosmeteorológiai oldal.
hvg.hu