Konyhanyelv, azoknak is, akik nem akarnak főzni

A Könyvfesztiválon debütált a kötet, amelynek szerzője nem hivatásos szakács, csak a gyomor örömeinek szerelmese, amatőrként maga és barátai kedvére kezdett el sütni-főzni. Hogy az így szerzett tudást és tapasztalatokat megírta, az egy bölcsésztől voltaképpen el is várható.


Manga Fukusimáról: Csernobil ihlette az 1988-as rajzot

Japánban, a képregények egyik fellegvárában senki sem rajzol mangát a márciusi erős földrengés következtében megsérült fukusimai atomerőműben zajló válságról, mert már több mint húsz éve létezik: 1988-ban Jamagisi Rjoko vetette papírra. Megjelenésekor 70 példányban fogyott el, most viszont már több mint 200 ezren olvasták a világhálón.







Új teszt a hirtelen szívhalál szűrésére

Régóta ismert az a fiatal sportolókat érintő ritka, de szörnyű esemény, amikor szívműködési zavar miatt hirtelen beáll a halál. A jelenség okát rejtély övezi, azonban Sami Viskin és a Tel Avivi Egyetem munkatársai egy új, olcsó tesztet fejlesztettek ki, amelynek segítségével remélhetőleg fiatal életeket lehet megmenteni.


Egyre tovább maradunk szűzek?

Az emberek általában nem szívesen beszélnek szexuális életükről (kivéve persze például Courteney Coxot, aki nemrégiben...


Betegségre utal, ha nem ismerjük fel a hazugságot

A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint az időskori elbutulás egyik első jele lehet az, ha valaki nem ismeri fel a hazugságot vagy a szarkazmust. A felfedezés segíthet a diagnózis mihamarabbi felállításában és a kezelés időben történő elkezdésében.





Pina Bausch koreográfiái az OSZMI-ban

Pina Bausch legendás koreográfus két ritkán látható előadásából láthat részleteket a közönség csütörtökön, a tánc világnapja előestéjén az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI).





Hány embert betegített meg Csernobil?

Huszonöt éve történt a csernobili atomrobbanás; egy tavaly készült tanulmány szerint még háromszáz évnek kell eltelnie ahhoz, hogy elfelejtsük a hatásait. A balesetnek az egészségre gyakorolt rövid és hosszú távú hatása még mindig nem ismert teljes egészében.