A hétvégén elhunyt Gary Moore-ra emlékezik Sir Bob Geldof

Sir Bob Geldof csatlakozott a kollégákhoz, rajongókhoz és zenekritikusokhoz, akik közös megemlékezést terveznek a tegnap elhunyt Gary Moore emlékére: az esemény költségeit az ír énekes, dalszerző állja - írja internetes oldalán a BBC.






Filmbemutatóra siet Orbán az évértékelő után

Hétfőn lesz a díszbemutatója a Grosics Gyula életét bemutató filmnek. Budapesten, a Millenáris Fogadóban köszöntik majd a 85 éves kapuslegendát 17 órától, a vetítésen ott lesz Orbán Viktor kormányfő és Schmitt Pál köztársasági elnök is.


Horribilis összeget költünk alternatív gyógyászatra

Egészséggazdasági monitort indított januárban a Gfk Hungária Piackutató és a Tárki, aminek célja, hogy a döntéshozók, a civil szervezetek és a piac számára információkat szolgáltasson arról, hogy a lakosság mire fordítja az idejét és a pénzét az egészségével kapcsolatban - mondta a vizsgálat megindításáról Rudas Tamás, a Tárki tudományos igazgatója és Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója.










"Majd a Ferivel elintézem, szólok a Pistinek"

"A korábbi kormányzatok rossz kultúrpolitikája miatt 2010-re a filmszakma már több mint hatmilliárd forintos adóssággal küzd" - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kálomista Gábor. A Magyar Producerek Szövetségének elnöke egyebek mellett felvázolta a folyamatot, amely a mai áldatlan állapotokhoz vezetett.



Kiderült, kinek a zenéjére "rímel" az emberi vérkeringés

Az emberek vérnyomása különös szabályok szerint hullámzik, és a ritmus igen hasonló több klasszikus zenemű üteméhez: egy angol és egy olasz orvosprofesszor érdekes összefüggést mutatott ki a vérkeringés változása és bizonyos zenék ritmusa között.