Befagyott a Fertő-tó, korcsolyázni is lehet rajta
Bár több mint 320 négyzetkilométeren lehet korcsolyázni, a szóvivő mindamellett óvatosságra intett, főként "beljebb a...
Bár több mint 320 négyzetkilométeren lehet korcsolyázni, a szóvivő mindamellett óvatosságra intett, főként "beljebb a...
travelline.hu
A fordulatos, fej-fej mellett zajló versenyt a közönség szavazatai alapján a 19 éves nagyváradi lány nyerte.
hvg.hu
Első boncolásukon egyik volt oktatójuk holttestén kellett gyakorolniuk a neves stockholmi Karolinska Intézet orvostanhallgatóinak - közölte pénteken a svéd sajtó.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Korábban általánosan jellemző volt, a frappáns kivételektől eltekintve, hogy karácsonyra könyvet pláne szakácskönyvet...
life-style.hu
Az 1860-as évek során az Egyesült Államokban vaslemezre készített fényképekből - úgynevezett ferrotípiákból - nyílt kiállítás a Genfi-tó mellett fekvő kisváros, Vevey fotómúzeumában. A Műértő cikke.
unknown
Egy termetes pulyka olyan dramatikus látványt nyújthat a konyha asztalon, amelytől még a legtapasztaltabb háziasszony is halálra sápad. Íme néhány ötlet, nehogy úgy járjunk, mint Bridget Jones a kék levessel.
Krisztina O'Brien
Állítólag az egyik királyhelmeci óvoda igazgatónője szerepel azon a videón, amelyet az egyik internetes videómegosztón tettek közzé - írják szlovákiai lapok.
hvg.hu
Helyi idő szerint csütörtök este 9-kor láthatták utoljára az amerikai tévénézők a Larry King Live talkshow-t. A beszélgetés nagymestere 25 év után búcsúzik a CNN műsorából.
hvg.hu
Hollywood hosszú éveken keresztül ontotta magából a karácsonyi mozikat, néha egészen kellemes, de főleg kínos gagyi...
life-style.hu
A karácsony közeledtével a legtöbb családban felmerül az ünnepi menü témája, és szerencsére ma már egyre többen...
life-style.hu
Merész vállalkozásba fogott az olasz Fellini alapítvány, amely az 1993-ban elhunyt rendező hat meg nem született filmjét akarja megvalósítani. Fellini félbemaradt munkáit mai fiatal rendezők fejeznék be.
MTI
Az elhízott tizenéves lányok csontjainak ásványianyag-tartalma általában magasabb, mint normál testsúlyú és enyhén túlsúlyos kortársaiké, de ez a különbség az optimális alkalmazkodás eredménye - állapították meg libanoni kutatók, akik eredményeiket a Journal of Adolescent Health című folyóiratban publikálták.
MTI
Szigorú hús-, zöldség- és gyümölcsdiétát javasolnak civilizációs betegségeink visszaszorítására a paleolit táplálkozás támogatói. A témáról több könyv megjelent magyar nyelven is, kritikusai szerint azonban a szélsőséges hiánydiéta veszélyt jelent a szervezetre, emellett a szükségességét alátámasztó tudományos érvelés is több sebből vérzik.
hvg.hu
A kávézó több elkülönített teremből áll, így kiválóan alkalmas párok, vagy akár nagyobb baráti társaságok elszigetelt...
life-style.hu
Judi Dench lett minden idők legjobb színpadi színésze, legalábbis a The Stage című brit hetilap olvasói szerint.
hvg.hu
Aranyvasárnap, utolsó roham a plázákban, last minute jeligére megveszünk mindent, ami elénk kerül. Pedig nagy örömet szerezhetünk magunk készítette, apró ajándékokkal is – a konyhából.
unknown
A variety.com amerikai filmes portál értesüléseivel szemben nem marad el a 2011-es Magyar Filmszemle, amelyre módosult időpontban, külföldi vendégek meghívása nélkül kerül sor.
MTI
A fiatal spanyol ajkú amerikai férfiak körében a halálozási arány emelkedett az utóbbi években, elsősorban az emberölések és autóbalesetek gyakoribb előfordulásának következtében.
MTI
Nagy érdeklődés kísérte Kocsis Ágnes legújabb filmjének, a Pál Adriennek a bemutatóját csütörtök este a franciaországi Les Arcs Európai Filmfesztiválon.
MTI
A filmes és televíziós színészeket tömörítő Screen Actors Guild (SAG) csütörtökön hozta nyilvánosságra jelöléseit, amelyek sok átfedést mutatnak a héten bejelentett Golden Globe-jelölésekkel.
MTI