A szervtranszplantáció költségei

Elsősorban nem a pénz szab határt a szervátültetéseknek: az erre szánt évi 2,5 milliárd eddig elegendőnek bizonyult, a felhasználható szervek száma viszont kevés – írja a HVG csütörtökön megjelenő számában.


Átadták az idei Népművészet Mestere díjakat

Tizenegy népi művész vehette át idén a Népművészet Mestere díjakat Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól Budapesten, a Hagyományok Házában.


A bevétel és a képzettség is befolyásolja az elhízást

A szegényebb nők körében jóval nagyobb az esélye az elhízásnak, ám a férfiaknál nem érvényes ez az összefüggés - állapították meg amerikai kormányzati kutatók. A felmérés szerint a nagyobb iskolázottság azonban mindkét nemnél egyértelműen csökkentette annak valószínűségét, hogy az illető elhízott volna.


Vallott a luxusprosti: kit érdekel?

Szalai Vivien prűden azt a látszatot kelti, hogy különb Szofinál, a luxusprostituáltnál. Főhősét könyvében pellengérre állítja, amiért az célja érdekében ezer euróért óránként bármire hajlandó. Az író pedig duplázik: receptet ad arra, hogyan lehet tartalom nélkül könnyű sikert elérni Magyarországon.



Mikor legvonzóbb a sztriptíz?

Egy sztriptíztáncosnők körében végzett kutatás arra enged következtetni, hogy a férfiak megérzik, mikor a legtermékenyebb a nő, és reagálnak is rá.




Rasszizmus ellen lépnek fel a Gödörben

A rasszizmus szétszakít - a zene összeköt, ezzel a mottóval várják a látogatókat csütörtökön a Gödör Klubban a zene a rasszizmus ellen nevű programsorozat újabb nagyszabású rendezvényén, melyen Snétberger Ferenc gitárművész mellett fellép többek között Balogh Kálmán cimbalmos, David Yengibarjan harmonikás és Vázsonyi Janó szaxofonos is.



Hogyan öregszünk napról napra?

Születésétől négy éves koráig követhetjük végig egy kislány fejlődését egy pár perces, látványos klipben. Az interneten olyan megszállottakra is bukkanhatunk, akik akár évtizeden keresztül naponta fotózzák magukat azért, hogy öregedésüket, testük változását precízen dokumentálják.



Kínaiak a Klasszik Rádióban?

A kínai kultúra és világnézet propagálása a hivatalos küldetése a Kínai Nemzetközi Rádiónak (CRI), és minden bizonnyal ezt a célt szolgálja az "évezredes keleti értékek bemutatása" szlogennel meghirdetett új délutáni műsorsáv beindítása a Klasszik Rádióban - írja legfrissebb számában a HVG.




Gyengülő hidegfronti hatás

Szerdán már gyengül a hidegfronti hatás, azonban többfelé alakul majd fagypont körül a hőmérséklet - írja a Meteoklinika.hu.