Hogyan küzdhető le a magány?

Első alkalommal rendeznek szimpóziumot a magány ellen Bécsben. A rendezvény célja, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét a jelenségre és felvegye a harcot ellene.



A dal, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz

Van, aki a szellemekben hisz. Van, aki abban, hogy a tárgyaknak is van lelkük. Van, aki hiszi, hogy Elvis él, és akad, akinek meggyőződése, hogy a Szomorú vasárnap hangjegyei előhozzák a tudatalatti halálvágyat. Seress Rezső alkotása 75 évvel ezelőtt született.


Ingyen oltás rotavírus ellen

Az önkormányzat költségvetéséből fedezik a rotavírus elleni oltás költségeit Százhalombattán, eddig 680 gyerek kapta meg a vakcinát.


Három hónap alatt megszabadulhatunk a cigitől

A cigarettában található nikotin az oka annak, hogy a dohányzás erősebb függőséget okoz a heroinnál vagy a kokainnál. Ezért is nehéz leszokni róla. Saját elhatározásból száz emberből egynek, vagy kettőnek sikerül letennie a cigarettát, ám szakember segítségével az eredmény 30-40 százalékos.






Felkészültünk egy esetleges világjárványra

Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága szerint Magyarország jó helyen áll az influenza-világjárvány elleni felkészültségben, ugyanakkor fontos a készültség folyamatos fenntartása és a gyógyszerkészletek növelése.


Tényleg szexista az Oscar-díj?

Szükség van a női színészek megkülönböztetésére a teljesítmény elismerésénél vagy mindez csak megalázó diszkrimináció?


Mostoha körülmények között a ritka betegek

Sok ember él ritka betegséggel. Ez az ellentmondásnak tűnő megállapítás abból adódik, hogy 6-8 ezer féle betegséget sorolnak jelenleg a ritka betegségek közé. Február 29. a ritka betegséggel élő emberek első európai napja.



Tisztességtelenül bírált a Maxim újságírója

A Maxim amerikai magazin kénytelen volt bocsánatot kérnie a Black Crows zenekartól és az olvasóktól, amiért egyik szerzője úgy adott gyenge értékelést az együttes új lemezéről, hogy nem is hallhatta az albumot.


Kétszer annyi pollen van a levegőben, mint tavaly

Átlagosan kétszer annyi pollen van már most a levegőben, mint az elmúlt évben ebben az időszakban, a pollenszezon pedig korán, január végén elkezdődött a mogyoró virágzásával - mondta Apatini Dóra, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Aerobiológiai Hálózatának munkatársa.


Toplistás tárlat lett a pesti Van Gogh-kiállítás

A világ negyedik leglátogatottabb tárlata volt kategóriájában a Szépművészeti Múzeum Vincent van Gogh életművét bemutató kiállítása az elmúlt évben a napi látogatottsági adatok alapján - közölte a The Art Newspaper művészeti szaklap adatai alapján az intézmény.


Ön cukorbeteg? Hamarosan kiderül

A kérdőíves kikérdezés alapján felmérik azokat a gyermekeket és felnőtteket, akik - bár nem tudnak róla - de már cukorbetegek, vagy a betegség "előszobájában" járnak.



Öt fontos tudnivaló nőknek

Még a legjobban informált nőknek is vannak kérdéseik a menstruációjukkal kapcsolatban. A leggyakoribbakra válaszol a nőgyógyász.


Kutyaparadicsom a reptereken

A repülőterek ma már mindenhol kínálnak magas színvonalú állatbarát szolgáltatásokat, amelyek fajtái a luxus ketrectől a csont formájú medencéig és a magán kutyaparkig terjednek.