Sztrádán szemben a forgalommal

Rossz kijáratot választott a rosenbergi (Karintia tartomány) pihenőből kijövet egy magyar autóbusz-vezető, és a forgalommal ellentétes irányban hajtott fel az ausztriai A2-es déli sztrádára.




Liverpool Európa kulturális fővárosa

Fennakadásoktól, sőt botrányoktól sem mentes előzmények után, szombat hajnalig tartó utcabállal vette át Liverpool az Európa kulturális fővárosa címet.


O.J. Simpsont újra bekasztlizzák

Vissza kell mennie a börtönbe a fegyveres rablással és emberrablással vádolt, óvadék ellenében szabadon bocsátott egykori amerikaifutball-sztárnak, O.J. Simpsonnak, mert megsértette a bíróság feltételeit - jelentette az amerikai Fox televízió helyi idő szerint pénteken.


Volt neje szerint Sarkozy fukar és nőcsábász

Két nap alatt három kötet jelent meg Cécilia Sarkozyről, a francia államfő elvált feleségéről, amelyek közül az ex-elnökné a legintimebbet próbálta betiltatni. A bíróság pénteken elutasította kérését.



Miért veszélyes a cukormentes rágógumi?

A cukormentes rágógumik édesítőszerként szorbitot tartalmaznak, mely hashajtó hatású. A szorbit több gyümölcs, így a körte, szilva, alma és a cseresznye levében is megtalálható hatértékű cukoralkohol.


A boldogságtól ordítani

A kötelező ünnepi idill nem csupán a magányosokra, de a családban élőkre is hozhatott szenvedést - jelzik a családon belüli erőszakról tudósító statisztikák, s erősítik meg a konfliktuselemző szakértők.




Újabb gén felelős a magas koleszterinért

Azoknak az embereknek, akiknél egy meghatározott DNS szakasz megtalálható, nagyobb eséllyel magas az úgynevezett "rossz koleszterin" szintjük - közli az American Journal of Human Genetics szakfolyóiratban megjelent tanulmányában Patricia Munroe és csoportja.




Kocsmatúra: városnézés négykézláb

A pub crawl, avagy a szervezett kocsmatúra Nyugat-Európában már régóta népszerű módszer egy város éjszakai életének feltérképezéséhez – a fiatal hátizsákos turisták körében.




Jelentősen csökkent a lakosság gyógyszerfogyasztása

Jelentősen csökkent a lakosság gyógyszerfogyasztása a tavaly bevezetett új szabályok következtében. A szülők a korábbinál kevesebb antibiotikumot adnak a gyerekeknek. A nehezebben hozzáférhető, már csak receptre kapható Algopyrin népszerűsége viszont még mindig nagy - írta pénteken a Népszabadság.