Egyhetes Mahler Ünnep Budapesten

Ma kezdődik a Budapesti Mahler Ünnep; az egyhetes eseménysorozatot a zeneszerző műveinek első lemezfelvételeiből összeállított kiállítással nyitja meg Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Művészetek Palotájában.


A méhnyakrákos halál elkerülhető

A méhnyakrák esetében a korai diagnózis és az időben megkezdett kezelés segítségével elkerülhető a legsúlyosabb következmény, az élet elvesztése. Erre utalt az a pénteki "liliomhullás" is.



Da Vinci kontra Leonardo

A MODEM-ben különlegességszámba menő, rendkívül érdekes kiállítás látható - de egészen más, mint amire a kommunikáció alapján számíthatunk. E tárlat tanulságai is sürgetik a szakmai vitát arról, mely szempontoknak kellene dominálniuk egy-egy hazai kiállítás marketingjében és PR-jában. Elég sok jelentős projekt jött létre az utóbbi években ahhoz, hogy ezeket mind bel-, mind pedig külföldi összehasonlításban értékelni lehessen.


Harminckét évvel élnek tovább a gazdagok, mint a szegények

Harminckét év a különbség a gazdag és a szegény országok lakóinak várható élettartama között. A különbség egyre inkább nő a gyorsabban haladó nyugati világ, a latin-amerikai, valamint a távol-keleti és az afrikai államok, továbbá a volt Szovjetunió országai között.


Miről árulkodik a szemünk?

A legtöbbször a szemünket vizsgálják az emberek, ha meg szeretnénk tudni valamit jellemünkről, hangulatunkról. Egy svéd kutatócsoport most megvizsgálta a szem színe és az ember jelleme közötti összefüggést.


Viselkedészavart okozhatnak az ételadalékok

Komoly viselkedési és koncentrációs zavarokat okozhatnak gyerekeknél az étellel-itallal elfogyasztott adalékanyagok - ezt mutatta ki a brit Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA) számára elvégzett, csütörtökön ismertetett átfogó vizsgálat.


A magyar Oscar-jelölés a Taxidermia lesz

Magyarországot 2008-ban, az Oscar-díjért folyó versenyben, a „legjobb idegennyelvű film” kategóriában, a Taxidermia képviseli. Pálfi György filmje többek között Chicago, Brüsszel, Cottbus, Tallin és persze Budapest filmfesztiváljain szerepelt s nyert már díjat.


Jótékonysági futással a rák ellen

Idén is lesz jótékonysági futás a margitszigeti Atlétikai Centrumban, a Kanadai Kereskedelmi Kamara, a Kanadai Nagykövetség és a „Fuss a Rákkutatásért!” Alapítvány közös szervezésében.


Hogyan stresszelnek a sejtek?

A stressz pszichológiai megnyilvánulásai mellett sok szó esett a sejtek nemrég felfedezett - számos népbetegség gyógyításában is felhasználható - vészreakciójáról is az augusztus végi budapesti világkonferencián.


Ötszáz év után női börtönőr került a Towerbe

Úgy tűnik, a feminista emancipáció 522 év után a londoni Towert is elérte. A tornyok Beefeater becenevű börtönőreinek a csapatába az alapítás óta, most először női tag került, a skót Moira Cameron személyében.




Hogyan szabadulhatunk meg a parlagfűtől?

A parlagfű gazdasági felhasználását, a gyomnövényből természetbarát fertőtlenítőszer készítését javasolja egy cég. Az eljárás megoldást jelentene a parlagfűre érzékeny allergiások problémáira is.


A kézzel sodort cigaretta veszélyesebb

A kézzel sodort cigarettát fogyasztók ugyan kevesebb dohányt szívnak el, de náluk jóval nagyobb a tüdőrák kialakulásának veszélye - állítják norvég kutatók, akik tüdőrákos betegek körében végeztek vizsgálatot.


Trendhotel hazai designerek tervei alapján

Progresszív, hazai design-szakemberek, grafikusok, fotósok, formatervezők, divattervezők tervei alapján alakították ki annak az új budapesti szállodának a tereit, amely a design hotels nevű nemzetközi lánc részeként most nyílt meg a pesti Duna-parton.



Programok esős napokra

Színdarab a programajánlatból? Miért ne? Krétakör: Pestiesti! Világ diavetítői egyesüljetek: nyitófesztivál a Cökxponban. New Yorkot megszállják a Tini Nindzsa Teknőcök. Meghosszabbított kiállítás:...és akkor az inkák...itt maradtak. Őfelsége pincére voltam: új Jiri Menzel-film a mozikban. Progresszív zenék az Újbuda jazzfesztiválon és a Debreceni Jazznapokon. Útszéli stílus: Amerika útmenti építészete. Elektrokalandok: Music Forum Expo a Műcsarnokban.