Öngyilkos lett a Lady Karneval zeneszerzője

Öngyilkos lett Karel Svoboda cseh zeneszerző, a Lady Karneval című sláger komponistája. Svoboda, akit csodálói "a cseh Mozartnak" neveztek, Prága környéki házának kertjében lőtte agyon magát, még vasárnap.





Hogyan előzhető meg az asztma?

Egy holland kutatás szerint azoknál a gyerekeknél, akik megfelelő mennyiségű teljes kiőrlésű gabonaféléket és halakat esznek, kevésbé valószínűsíthető az asztma, vagy a nehézlégzés kialakulása, szemben azokkal, akik nem fogyasztanak ilyen ételeket. A szakemberek további kutatásokat végeznek, hogy kiderítsék az asztma és az étrendi szokások közötti kapcsolatot.


Nem kell a fogszabályzó?

A gyerekkorban alkalmazott fogszabályzó ugyan szebb fogakat eredményez felnőttkorra, ám a páciens életminőségének javulásához nem járul hozzá - olvasható a BBC News honlapján.


ÁSZ: a Művészetek Palotája színvonalas, de átgondolatlan

Nem volt kielégítő a köz- és magánszféra együttműködésének szabályozottsága a Művészetek Palotája megvalósítása során. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentésében a MÜPA-projekt előkészítését, megvalósítását, és létesítmény működését vizsgálta.







Az amerikai fiatalok egyre kapzsibbak

Egyre anyagiasabb szemlélet jellemzi az amerikai fiatalokat, a tárgyi kultúra és a gazdagság sokkal fontosabb számukra, mint néhány nemzedékkel ezelőtt.


Napi három kávé nem káros a magzatnak

A terhesség alatti mérsékelt koffeinfogyasztás nem vezet koraszüléshez, vagy kis súlyú babák születéséhez - állítja ugyanaz a dán kutatócsoport, amely korábban már kimutatta, hogy a túlzott kávézás, a napi 8, vagy több csésze fokozza a halvaszületések veszélyét.


Egészségesen akar élni? Szerezzen be egy kutyát!

Nem kérdés, a házi kedvencek tartása sok örömmel jár, a tanulmányok szerint azonban a kutyatartók jóval elégedettebbek, mint akik macskát tartanak. Ha egészségesebben szeretne élni, szerezzen be egy kutyát – ajánlja egy kutatás.



GVH: Norbi hazudott, nem fogyaszt a brazil korall

Összesen 17 millió forint bírságot rótt a Norbifit nevű étrend-kiegészítő termék forgalmazójára a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel reklámjaiban megtévesztette a fogyni vágyó fogyasztókat - értesült a HavariaPress.


A Pearl Jam rövid, nyári turnén Európában

A Pearl Jam rövid nyári turnéra indul Európában június 8-án, s az utolsó koncert június 29-én lesz a Werchter Fesztiválon, Belgiumban - adta hírül az amerikai együttes rajongói klubja pénteken.



Országos szűrőprogrammal a szívinfarktus ellen

A tünetmentes perifériás érbetegek felderítésére, valamint az érintettek körében tapasztalható megdöbbentően magas szív- és érrendszeri halálozási arány csökkentése érdekében indította el az EReink Védelmében (ÉRV) elnevezésű programját a Magyar Hypertonia Társaság (MHT).