szerző:
hvg.hu

Nem ritka, hogy nyáron egy cég megváltoztatja a dolgozók szabadságának időpontját vagy éppen visszahívja a munkavállalót a nyaralásból. Milyen következményekkel kell ilyen esetben számolni? Ezt mutatta be az Adózóna.

A szabadság kiadása során a gyakorlatban viszonylag rugalmasak a munkáltatók. Azt azonban lényeges tudni, hogy a szabadság kiadása a munkáltatónak a joga és egyben kötelessége is.

Megeshet például, hogy nyáron a munkáltatónál munkaszervezési okokból eredően négy hét leállás lesz, azonban a munkavállalónak már nincs 20 napnyi szabadsága, például már csak 15 nappal tud gazdálkodni a munkáltató. Ha a leállás időszaka hosszabb, mint a munkavállalót az adott naptári évben még megillető szabadságnapok száma: ilyen esetben a munkáltató kénytelen mentesíteni a munkavállalót a munkavégzési kötelezettség alól. Ezen időszakra pedig alapbért köteles fizetni.

A már megkezdett szabadság megszakításának és a közölt időpont módosításának joga súlyos indokokhoz kapcsolódik: a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdekéhez vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő okhoz. Ha például a munkáltató tudja, hogy nyaranta minden évben megnő a megrendelések száma, erre nem hivatkozhat súlyos okként, hiszen ez előre látható és tervezhető körülmény volt. Az ok fennállásának, valamint kivételes és súlyos jellegének bizonyítása a munkáltatót terheli. A munkavállaló ugyanakkor a megfelelően indokolt döntést nem utasíthatja vissza.

További részleteket az Adózónán olvashatnak.

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Itt a HVG 2019-es középiskolai rangsora, az élen a Radnóti Miklós Gimnázium

Itt a HVG 2019-es középiskolai rangsora, az élen a Radnóti Miklós Gimnázium

Nem fogja elhinni, miért vesz a kormány hétmilliárdért művházat Hanoiban

Nem fogja elhinni, miért vesz a kormány hétmilliárdért művházat Hanoiban

Sportos vagy elegáns – Samsung okosórákat teszteltünk

Sportos vagy elegáns – Samsung okosórákat teszteltünk

Azt hitte, hogy tudja, pedig nem is olyan egyszerű – Hogyan fűtsünk okosan?

Azt hitte, hogy tudja, pedig nem is olyan egyszerű – Hogyan fűtsünk okosan?

Sokk a Le Monde-nál, cseh milliárdos veszi meg a francia sajtó zászlóshajóját?

Sokk a Le Monde-nál, cseh milliárdos veszi meg a francia sajtó zászlóshajóját?

Lecsapott a NAV a baromfiudvaron tárolt csempészcigarettákra

Lecsapott a NAV a baromfiudvaron tárolt csempészcigarettákra