szerző:
hvg.hu

A döntés diplomáciai feszültséget is okozhat Japán és Dél-Korea között.

Kártérítésre ítélte a dél-koreai legfelsőbb bíróság a japán Nippon Steel acélgyárat, igazat adva annak a négy dél-koreai férfinak, akiket a japán cég kényszermunkásként dolgoztatott II. világháborúban, a koreai félsziget megszállásának idején.

A szigetország 1910-1945 között tartotta uralma alatt tartotta, ez idő alatt férfiak százezreit japán gyárakba, ugyanennyi nők pedig katonai bordélyokba hurcoltak el. Utóbbiért Japán egyébként bocsánatot kért, és létrehozott egy 2,45 milliárd forintos kezdőtőkéjű alapítványt a szexrabszolgaság máig élő áldozatainak.

A Nippon Steel acélvállalat viszont a dél-koreai legfelsőbb bíróság döntésével kapcsolatban jogi lépéseket helyezett kilátásba. A bírósági döntés értelmében a Nippon Steel 100 millió wont – 25 millió forintot – lenne köteles fizetni a négy férfinak.

A Nippon – bár csekély összegről van szó – azért nem kívánja kifizetni azt, mert ezzel elismerné, hogy kárpótlási igényt nem tette semmisség az 1965-ös megállapodás, amely rendezte a két ország közötti diplomáciai kapcsolatot. Dél-Korea erre a Nippon Steel ottani ingatlanainak zár alá vételével vághatna vissza – írta az Index.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Dezertálnak a határt őrző venezuelai katonák

Dezertálnak a határt őrző venezuelai katonák

Jut elég hely mindenkinek az új kiskunhalasi börtönben

Jut elég hely mindenkinek az új kiskunhalasi börtönben

Főhetnek a fejek a Sonynál, minden érkező okostelefonjuk kiszivárgott

Főhetnek a fejek a Sonynál, minden érkező okostelefonjuk kiszivárgott

Elkapták a férfit, akinek rabolnia nem sikerült, de egy embernek súlyos sérülést okozott – videó

Elkapták a férfit, akinek rabolnia nem sikerült, de egy embernek súlyos sérülést okozott – videó

Elzárta a pénzcsapot a YouTube, szívhatják a fogukat az oltásellenesek

Elzárta a pénzcsapot a YouTube, szívhatják a fogukat az oltásellenesek

A Jackson-hagyaték pereli az HBO-t az énekesről szóló dokumentumfilm miatt

A Jackson-hagyaték pereli az HBO-t az énekesről szóló dokumentumfilm miatt