Magyarország vette a legtöbb orosz gázt az EU-ban az év első öt hónapjában
Több mint egymilliárd eurót költött az ország orosz gázra májusig.
Több mint egymilliárd eurót költött az ország orosz gázra májusig.
HVG
HVG
MTI
Ahány párt, annyi statisztika: nagy magabiztossággal állítják a politikusok, hogy az EU legszegényebb helye Magyarország, ahogy azt is, hogy óriásit javultak a szegénységi mutatóink. Segítünk eligazodni, melyik adatsor pontosan mit jelent, és hogy hol van az igazság.
Kiszámolta az Eurostat, mennyit drágult az építkezés az elmúlt tíz évben, és nem örülhetünk az eredménynek.
HVG
2015 és 2019 között sikerült érdemben előrelépnie Magyarországnak a termelékenységben, de a mögöttünk hagyott 16 év többi részében nem nagyon tudtuk tartani a lépést a környező országokkal.
HVG
Nagyon vegyes a kép a kelet-európai kiskereskedelmi piacokon. Magyarország kijutott az inflációs „pokolból”, de még jelentős hátrányban van több országhoz képest. Igaz, a csehek még rosszabbul állnak.
Mindössze 23. helyen áll Magyarország az egy főre jutó GDP rangsorában, Románia már megelőzött, de hamarosan Szlovákia is hazánk elé kerülhet. A bolgárok eközben villámgyorsan fejlődnek.
HVG
Közel négy évvel tovább élhetnek a budapestiek, mint akik a dél-alföldi térségben laknak. A magyarok összességében átlagosan kevesebb mint 77 évre számíthatnak, a nők pedig mindenhol magasabb életkort érthetnek el.
A hazai módszertan szerint meglepően alacsony, 1,4 százalék volt a pénzromlás üteme februárban, uniós módszertan szerint valamivel nagyobb, 1,6 százalék. Ami a hetedik legkisebb érték az uniós országok sorában.
HVG
A végleges adatok szerint a 2025-ös magyar adat messze elmaradt az uniós átlagtól, hátulról a harmadik az EU-országok sorában.
HVG
Az EU gazdasága 1,5 százalékkal bővült egy év alatt 2025 negyedik negyedévére – Magyarországé 0,5 százalékkal. Hiába mutogat a kormány a háborúra, a lengyel, cseh és a szlovák gazdaság is jobban teljesített.
HVG
Uniós összehasonlításban a negyedik legalacsonyabb a magyarországi minimálbér, de vásárlóerőt tekintve sem sokkal jobb a helyzet.
HVG
Éves szinten bő ötödével nőttek az ingatlanárak, 10 éves távlatban közel háromszoros a drágulás.
HVG
Az egy főre jutó fix bázisú GDP-adatokat nézve Magyarország egy helyben áll évek óta. A visegrádi riválisok közül Csehország előnye jelentős, bár a járvány óta nőtt a hátránya. Régiós verseny egy új szempontból.
Magyarországon nőttek a leginkább a lakásárak 2010 óta az Európai Unióban, a bérleti díjak tekintetében viszont három ország is megelőzött minket.
HVG
Lettország rosszabbul teljesített, így Magyarország feljött az egyik legfontosabb szegénységi statisztika utolsó előtti helyére. A GDP-adat szerint viszont távolabb kerültünk az EU-átlagtól.
Az energia olcsóbbá vált, a szolgáltatások drágultak, így 2,2 százalékos az infláció az eurózónában.
HVG
Minden hatodik gyerek relatív jövedelmi szegénységben lévő családban él Magyarországon. 2017 óta az adatok összességében stagnáló trendet mutatnak. Mit kell elhinni a KSH és Orbán magyarázatából?
Cégalapítások terén pedig a negyedik legalacsonyabb számot hoztuk.
HVG
A nemek közti fizetések különbsége ráadásul az EU-ban 2012 óta csökken, nálunk évek óta növekszik.
HVG
Ha az adókedvezményeket is beleszámítjuk, akkor is csak minimálisan javul a kép.
HVG