Leépítéseket okoz az építőiparban a kormány nyerészkedési törekvése
Van olyan cég, amely a kivetett bányajáradék miatt a dolgozói 90 százalékát bocsátotta el.
Van olyan cég, amely a kivetett bányajáradék miatt a dolgozói 90 százalékát bocsátotta el.
A Naplás-tavi kilátóért fődíjat hoztak el.
Nyomoz a rendőrség amiatt, hogy valaki markolóval szüntetett meg egy önkormányzati tulajdonban álló balatoni partszakaszt Zánkán, ami a Balaton-part és saját telke között volt. Természetkárosítás miatt indult eljárás, amit három év börtönnel sújt a btk.
Kimarkoltatta a saját üdülőingatlanát a Balatontól elválasztó önkormányzati területet valaki Zánkán. 180 négyzetméternyi, növényzettel benőtt mocsaras zöldterületet pusztított el. Az önkormányzat feljelentést tett természetkárosítás miatt.
Az V. kerületben található, ötszintes épületre júniusban, egy elektronikus árverésen lehet majd licitálni.
Wellnessgyógyászati központot építene és építési telkeket parcellázna a tulajdonos egy Örvényes külterületén, a Balaton-parthoz közel fekvő telken több tízezer négyzetméteren. A tervek nem újak, de az 1989-es első ötletet követően most úgy tűnik, valami megmozdult. Csakhogy sokan attól tartanak, a beruházás káros hatással lehet a Balaton utolsó természetes partszakaszán húzódó ökológiai folyosóra. A beruházó tulajdonosai között feltűnik egy szuperbanki munkatárs és önkormányzatoknak, cégeknek dolgozó könyvvizsgálók is.
Ha egy havi számla nem éri el ezt az összeget, akkor a következő hónappal együtt kell befizetni.
Az EMIH–Magyar Zsidó Szövetség új kulturális intézménye 2024 decemberétől várja majd a látogatókat.
A nyugati országrészben, Kaposvár esetében 40 százalék feletti, Zalaegerszegen, Tatabányán és Szombathelyen 30 százalékot meghaladó, Győrben pedig 29 százalék volt a befektetési célú ingatlanvásárlás aránya, míg keleten a befektetők Debrecent részesítették előnyben, ahol a 2022-es adásvételek 46 százaléka nem saját célú vásárlás volt. Pécsen, Szegeden, Kecskeméten és Békéscsabán szintén kiemelkedő, 30 százalék feletti arányban szerződtek a vevők befektetési céllal.
A lakáspiaci adásvételek száma 43 százalékkal esett vissza, az ingatlanhitelezés szinte állóra fékezett, az árak pedig egy ideig csökkentek, de lehet, hogy hamarosan újra felfelé indulnak – derül ki a Magyar Nemzeti Bank lakáspiaci jelentéséből.
Nagyot ugrottak az albérletárak idén, de van olyan megoldás, amellyel lefaraghatók a bérleti díjak.
Az Indotek Group ingatlanportfóliója egy barcelonai és egy valenciai bevásárlóközponttal lett gazdagabb.
A rendelet három kerületet érint, a korábbi tiltakozások nem értek el hatást.
A kerület apró lépésekkel mindig úgy módosította az építési szabályokat, hogy a telek egyre közelebb kerüljön a beépítéshez.
A környezetvédelmi hatósági eljárásnál tart a budai zipline-építés.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslatára változtathat a Polgári Törvénykönyvön az Országgyűlés. Az építményi joggal többek között megoldható lesz például, hogy forgalomképtelen folyókra vízi erőművek épüljenek.
Az eladó lakások iránti érdeklődés jelentősen visszaesett, de az internetes ingatlanhirdetéseket sokan nézik. Az Ingatlan.com szerint ez arra utal, hogy a vevők alig várják, hogy piacra léphessenek, amihez alacsonyabb hitelkamatokra lesz szükség, de már erre is mutatkozik esély.
Még így is sokkal kevesebben fontolgatják az ingatlanvásárlást, mint egy évvel ezelőtt.
Az alig 13 millió forintos vételár azonban egy apróbb bökkenővel jár, a kastély új és boldog tulajdonosának úgy nagyjából 5 milliárd forint értékű angol fontot is ki kell majd csengetnie a felújítási munkálatokra.
A Covid után az érdeklődés csökkent, de mostanra Újbuda a második legkeresettebb fővárosi kerület Angyalföld után.