Így próbálnak trükközni a külföldiek a sokkal olcsóbb üzemanyagért
Akár napi 40 ezer forintot is hozhat egy-egy kölcsönadott magyar rendszám, amire úgy tűnik, van is kereslet.
Akár napi 40 ezer forintot is hozhat egy-egy kölcsönadott magyar rendszám, amire úgy tűnik, van is kereslet.
A Főtáv állítása szerint telefonon próbálták a lakókat elérni a gyanúsan magas értékek miatt, de többnyire nem sikerült őket elérni.
Bár az utóbbi évek hazai kormányzati politikája bevonta a bankokat is a forrásteremtésbe bankadó, majd pénzügyi tranzakciós illeték formájában, még mindig akadnak illetékmentes, sőt ingyenes átutalást biztosító konstrukciók.
Arra panaszkodik az OTP, hogy a különadót a 2021-es eredmény alapján számolják ki, pedig 2022-ben már súlyos veszteségeket szenvednek el.
A bank felmérése szerint az emberek mintegy háromnegyede jól megfontolja, mire igényel kölcsönt.
Körültekintően intézik a bevásárlásokat, megnézik, hogy mit és mennyiért vesznek, keresik a kedvező, akciós ajánlatokat a magyarok – derül ki az Erste Bank ügyfelei körében végzett felméréséből.
A pénzintézet szerint adminisztrációs technikai hiba történt, amelyet kivizsgálnak.
Nem szólt a CIB Bank a hitelkártyák tulajdonosainak, hogy ha túllépik a hitelkeretük határát, akkor ahelyett, hogy meghiúsulna a tranzakció, megkapják a pénzt, csak épp jókora hitelkeret-túllépési díjért.
A jogosult dolgozók munkavállalóból társtulajdonossá válnak.
Weimarban például fél órával később kapcsolják be és fél órával korábban kapcsolják le az utcai lámpákat.
A jegybanknál napi-heti szinten foglalkoznak a zöld pénzügyekkel.
Negatív lett az Erste adózás utáni eredménye az első negyedévben. Az egyik legfontosabb oka ennek az, hogy a Sberbank végelszámolása miatt 7,9 milliárd forint extra befizetést rendelt el az Országos Betétbiztosítási Alap.
A Visa és a Mastercard kiváltását remélték a UnionPay-től.
A családi adóvisszatérítés első körében több mint 610 milliárdnyi adót utalt vissza a kormány.
Az amerikaiak szerint általános gyakorlat, hogy az oligarchák családtagjaikon keresztül rejtik el a vagyonukat, így őket is szankcionálni kell.
A hatósági árak ellenére például az üzemanyagon sokan próbálnak spórolni.
Figyelmeztetést küldött az Országos Betétbiztosítási Alap.