Még mindig sokan használják az OTPdirektet, így elhalasztották a leállítását
Azt nem tudni, meddig fog még futni az OTPdirekt, de az év végéig bejelentik a végdátumot.
Azt nem tudni, meddig fog még futni az OTPdirekt, de az év végéig bejelentik a végdátumot.
Aligha függetlenül Azahriah tripla telt házas stadionkoncertjétől, a sztár, a Wellhello, a Dzsúdló, Desh és több más együttes menedzsmentjének profitja egy év alatt a duplájára nőtt még úgy is, hogy a személyi kiadások mértéke is a tavalyi kétszerese lett.
Az éjszaka megjelent kormányrendelet alapján a lakástámogatásokhoz is begyűrűzhet a készpénzhasználat. Júliustól ugyanis az önerőt akár teljes egészében készpénzben is meg lehet fizetni. Jelenleg a készpénzben teljesített vételárrészlet nem haladhatja meg a vételár – csere esetén a vételár-különbözet – 10 százalékát.
A jegybank alelnöke szerint elfogadhatatlan, hogy az utóbbi időben az ügyfelek viseljék a károk 90 százalékát.
Az államnak most is szüksége lenne a pénzre, de a külföldi befektetési lehetőségek sokkal jobban fialnak.
A vállalat elsősorban a tartalomgyártás megnövekedett költségeivel, valamint a streaming technológiai fejlesztésekkel magyarázza a helyzetet.
Közzétette tavalyi beszámolóját a párt. Az elnök elárulta: egyetlen támogatást nem fogadtak el, ez „egy ismert végrehajtótól” érkezett.
A Széchenyi István Hitelszövetkezet korábbi elnökét félmilliárdos kárt okozó hűtlen kezelésben találták bűnösnek. A korábbi ügyvezető is letöltendőt kapott, öt vádlottat felfüggesztettre ítéltek.
Szerintük a rendelet, illetve annak meghosszabbítása az alaptörvénybe ütközik.
Nekik kell gondoskodniuk a megfelelő helyszínről.
A kínai hatóságok nem hagyták jóvá a londoni tőzsdei bevezetést.
A Harcosok Klubjának nyitóeseményén himnuszt éneklő Muri vállalkozása 2017 óta szinte minden évben veszteséget termelt.
Míg a magyarok többségének vagyona stagnál, a leggazdagabbaké egyre csak nő: arányát tekintve 20 év alatt megötszöröződött, de ha forintban nézzük, akkor közel tízszeresére nőtt. A nettó pénzügyi magyar vagyon 97 ezer milliárd forint, amiből 11 000 milliárd van a leggazdagabb száznál.
Értetlenül szemlélik a bankok a szuverenitásvédelemre hivatkozó, a kritikus hangok ellehetetlenítését célzó törvényalkotást. A jogszabály gyökeresen ellentmond a banki gyakorlatnak, meg sem igazán tudnak felelni neki. Elfogadása esetén nemcsak, hogy sokan külföldre menekíthetik a pénzüket, de leminősítések is kinéznek.
Mészáros Lőrinc NER-es mivoltáról nincs kétely a magyarokban, de sokan Csányi Sándort is kormányközelinek tartják.
A Városi Civil Alap milliárdjaiból bőven jutott a Fidesznek kampányoló vagy a kormánypárttal együtt induló egyesületeknek, alapítványoknak.
Nemrég a spanyolok kaptak ízelítőt abból, hogy mit okoz, ha áram híján nem érhetők el az elektronikus fizetési rendszerek.
Óriásit nőtt az új személyi kölcsönök száma az MBH Banknál, de átlag felett nőtt általában a lakossági hitelezés is. Közel 70 milliárd forint adózás előtti eredményük volt az első negyedévben, és 43 milliárd forintnyi adót csengettek ki az államkasszának.
A pénzügyi felelősséggel még csak ismerkednek, de a virtuális térben otthonosan mozognak, az online lehetőségeket pedig virtuóz módon használják a fiatal felnőttek. Nem sajnálják az energiát, ha arról van szó, hogy jó áron vásárolhassanak.
2024 első negyedévéhez képest ez több mint 12 százalékos ugrás.