KSH: Földbe álltak a lakásépítések Magyarországon
Közel ötödével kevesebb új lakást adtak át az idei első félévben, mint 2022 elején, a most épülő lakások száma pedig ennél is nagyobbat zuhant.
Közel ötödével kevesebb új lakást adtak át az idei első félévben, mint 2022 elején, a most épülő lakások száma pedig ennél is nagyobbat zuhant.
A halálozások száma nagyot csökkent egy év alatt, de ez az egyetlen jó hír a demográfiai statisztikában, mert a születések és a házasságkötések száma is zuhan.
52 ezren találtak munkát egyetlen hónap alatt, amint elkezdődtek a nyári idénymunkák.
Szinte pontosan ugyanakkora az európai infláció, mint amekkora az orosz-ukrán háború kitörésekor volt, de vannak országok, ahol már csak 1 százalék körüli. Magyarország messze a legrosszabbul áll a 27 ország közül.
A férfiak egészségi statisztikája romlott is 2021 óta, a nőké javult, a regionális különbségek pedig óriásiak maradtak. Egy budapesti vagy egy nyugat-dunántúli 6-9 évvel több ideig egészséges, mint egy kelet-magyarországi.
Két és negyedéves mélypontra került az építőipar májusban, az új szerződések száma pedig csúnyán zuhan.
Ahogy csökkennek az energiaárak és egyre kevesebb pénzt költenek el a magyarok külföldi árura, javul a külkereskedelmi mérleg.
20,1 százalékosra lassult az infláció júniusban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Az élelmiszerek ugyan olcsóbbak voltak, mint májusban, a szolgáltató szektorban és a benzinkutakon azonban akkora drágulás volt, hogy májusról júniusra összességében még emelkedtek is az árak.
2023-ban még egyetlen olyan hónapja sem volt a magyar iparnak, amikor ne visszaesést mértek volna. 4 százalékosnál nagyobb volt a zuhanás májusban is a legfrissebb adatok szerint.
Egyedül ahhoz hasonlítható a kiskereskedelmi forgalom visszaesése idén tavasszal, mint amikor a járvány első hullámában leállt minden.
Nagyobb hiánnyal indította a kormány az évet, mint 2020-at, 2021-et és 2022-t együttvéve. A kamatkiadások megduplázódtak egy év alatt, a lakossági fogyasztás pedig nagyon visszaesett.
Zsinórban a hetedik hónapban a magyar áremelkedés üteme a leggyorsabb az egész EU-ban. Az unió inflációja 7,1 százalékosra lassult.
Meglepő számokat adott ki az Európai Unió statisztikai hivatala az elszegényedés veszélyeiről, de van magyarázat rá.
Ami magyar terméket külföldre el lehet adni, azt még gyártják, a belföldi értékesítésre dolgozó iparágakban viszont csúnya a visszaesés.
Az egymást követő ötödik hónapban esett vissza a magyar építőipar teljesítménye. Ennél is nagyobb gondokat vetít előre az, hogy új szerződésből harmadannyit sem írnak alá, mint tavaly ilyenkor.
Májusban már könnyű volt a rezsicsökkentési korlát alatt maradni, a benzin sem annyira drága, mint pár hónapja, a használt autókért pedig kevesebbet kell fizetni, mint tavaly ilyenkor - nagyjából ezért került most csökkenő pályára az infláció. Persze még így is nagyon magas, és most, hogy az élelmiszerek és az energia áremelkedése legalább lefékezett, a szolgáltató szektor okozhat nagyon kellemetlen meglepetéseket.
21,5 százalékos volt májusban az infláció, ami még mindig toronymagasan EU-rekorder, de legalább áprilisról májusra már csökkentek az árak. A rezsi az elmúlt egy hónaphoz képest még olcsóbb is lett, az ételek alig drágulnak tovább, a kellemetlen meglepetést viszont az okozza, hogy kilőtt a szolgáltatások ára.
Az exportra termelő iparágak még jól is teljesítettek, minden más viszont nagyon gyengén.
A KSH bemutatta a népszámlálás lakásadatait, kiderült, hogy az agglomerációkba és a Balatonhoz költöznek az emberek, és ugyanannyian élnek vályogházban, mint panelban.
Zuhan a boltok forgalma a friss kiskereskedelmi számok szerint.