Lenyűgöző fotót tett közzé a NASA a James Webb űrteleszkóp első születésnapjára
A NASA a jobbnál jobb felvételeket immár egy éve szállító James Webb űrteleszkóp segítségével ezúttal azt mutatta meg, hogyan keletkezhetett a Nap.
A NASA a jobbnál jobb felvételeket immár egy éve szállító James Webb űrteleszkóp segítségével ezúttal azt mutatta meg, hogyan keletkezhetett a Nap.
A kutatás vezetői szerint ha az anyag, amit találtak, esetleg nem is biológiai eredetű, akkor is fontos támpontokat adhat arról, hogy a Mars képes volt-e idegen életnek otthont adni.
A Holdon egy összefüggő gránitmezőre leltek a Floridai Egyetem kutatói. Ez azért is izgalmas, mert a Földön kívül még nem találtak ilyen nagy mennyiséget az anyagból.
Különleges felfedezést tett Avi Loeb harvardi professzor, kutatótársaival ugyanis talált több olyan kis fémgolyót is, amelyekről úgy gondolják, egy idegen életformához köthető technológiához lehetnek köthetőek.
Amerikai kutatók bizonyos növényi vegyületek hatását vizsgálva jöttek rá egy érdekes felfedezésre a színes gyümölcsök, illetve zöldségek és a látás kapcsolatát illetően a sportolók esetében.
Július elején a Földön mért átlaghőmérséklet rekordot döntött (legalábbis 1979 óta), és immár tagadhatatlan a globális felmelegedés. De vajon hogyan hat mindez az emberi szervezetre? A Roehamptoni Egyetem kutatói erre a kérdésre keresik a választ.
A macskák jó szimata közismert. Amerikai kutatók azért ennél mélyebbre ástak, és 3D-s számítógépes modellt készítettek a macskaorról.
Nagymértékben segítheti a biológiai kutatásokat a Massachusettsi Műszaki Egyetem új, mesterséges intelligencián alapuló megoldása, ami ráadásul nyílt forráskódú, így bárki hozzáférhet.
A Pennsylvaniai Egyetem kutatói LionGlass néven kifejlesztettek egy olyan üvegtípust, ami nem csak tízszer jobban ellenáll a törésnek, de még az előállítás is 30 százalékkal kevesebb energiát igényel. Mindez pedig számos területen hozhat áttörést.
Mérgező vegyületeket találtak az Egyesült Államokban a csapvizek egész országra kiterjedő vizsgálata során – az erről szóló kormányzati kutatási összefoglaló csütörtökön jelent meg.
Már a napokban befejeződhet a vegyi fegyverek felszámolása, miután Amerika is végez a művelettel.
Darabokban emelnék ki, majd illesztenék össze újból azt a Spanyolország partjainál talált ősi hajót, ami 1,7 méteres mélységben nyugszik a víz alatt.
Több olyan esetet is jelentett az Európai Gyógyszerügynökségnek Izland, ahol a fogyókúrás injekciókat használó embereknek öngyilkossági gondolatuk támadt. Egy esetben önsértés is történt.
Amerikai kutatók közel tízezer beteg adatai és tesztjei alapján összegezték, melyek a koronavírus-fertőzés után akár hónapokkal, évekkel később is érezhető hosszú Covid tucatnyi leggyakoribb tünete.
Bár a növényeknek nincsenek idegsejtjeik, mégis képesek arra, hogy érezzék az érintést, illetve azt is, ha vége van ennek az érintésnek.
Triptofán jelenlétére bukkantak a kutatók a Perseus csillagképben, ott, ahol jelenleg is zajlik a csillagképződés.
A Tejútrendszer a kémiai térképe alapján érdekes galaxisnak tűnhet egy olyan idegen csillagász számára, aki például az Androméda galaxisból kémleli az eget.
Különleges ősi maja várost találtak régészek a mexikói Yucatán-félsziget dzsungelében, egy egészen magas, piramis-szerű építmény maradványait is felfedezték.
Már évekkel a tünetek megjelenése előtt kimutatható lehet a rengeteg embert érintő Parkinson-kór, köszönhetően az okosóráknak és a mesterséges intelligenciának – derül ki egy új tanulmányból.
A kutatók eddig csak a szárazföldön és a sekély vízben találtak olyan baktériumokat, amelyek belsejében egy mágnesre érzékeny kristály található. Most azonban a tenger mélyén is felfedezték.