Dr. mesterséges intelligencia? Több hónapos munkát végez el néhány óra alatt az MIT új gépbiológusa

Nagymértékben segítheti a biológiai kutatásokat a Massachusettsi Műszaki Egyetem új, mesterséges intelligencián alapuló megoldása, ami ráadásul nyílt forráskódú, így bárki hozzáférhet.

  • hvg.hu hvg.hu
Dr. mesterséges intelligencia? Több hónapos munkát végez el néhány óra alatt az MIT új gépbiológusa

A mesterséges intelligencia egyre több területen jelenik meg, nem képez kivételt ez alól a tudomány sem – a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói most egy olyan automatizált, gépi tanuláson alapuló rendszert fejlesztettek ki BioAutoMATED néven, ami a biológiai kutatásokat segítheti igen hatékonyan.

Az eszköz – egy adott adatkészlet nyomán – maga tudja kiválasztani és létrehozni a megfelelő modellt a feladathoz, sőt, még az adatok előzetes feldolgozásának nehézkes, több hónapot igénylő feladatát is elvégzi – mindössze néhány óra alatt.

„A biológia alapvető nyelve a szekvenciákon alapszik. A biológiai szekvenciák, mint a DNS, RNA, fehérjék és glikánok azzal a tulajdonsággal rendelkeznek, hogy szabványosítottak, mint az ábécé” – mondta az MIT egyik doktora, aki egyúttal megjegyezte, hogy mivel sok automatizált gépi tanuláson (AutoML) alapuló eszköz szövegre van kifejlesztve, logikusnak tűnt kiterjeszteni őket biológiai szekvenciákra.

Ha orvosi kérdésekről van szó, nem mindegy, hogyan néz ki a virtuális asszisztens, akitől kérdezünk

Nem ritka, hogy mesterségesintelligencia-alapú „segítőkkel", chatbotokkal vesszük fel a kapcsolatot, mielőtt a hús-vér emberekhez kerülnénk a problémánkkal.

A BioAutoMATED arra is képes – írja az Interesting Engineering –, hogy meghatározza, mennyi adat szükséges egy kiválasztott modell megfelelő betanításához. Az eszköz kódja nyílt forráskódú, tehát bárki számára elérhető, így minden kutató kipróbálhatja azt – a fejlesztők külön kiemelték, hogy örülnének, ha mások használnák a kódjukat, és fejlesztenék azt. Végső soron pedig mindenki használhatná a hasznos eszközt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.