Forradalmi génterápiával lehet helyreállítható a siketség
Az első vizsgálatok alapján egészen ígéretesen lehet helyreállítani az örökletes siketséget egy új génterápiával, melynek köszönhetően két gyerek életében először hallhatott zenét.
Az első vizsgálatok alapján egészen ígéretesen lehet helyreállítani az örökletes siketséget egy új génterápiával, melynek köszönhetően két gyerek életében először hallhatott zenét.
Az amerikai Columbia Egyetem kutatói szerint még mindig a védőoltás nyújtja a legnagyobb védelmet a koronavírus-fertőzés ellen, vannak azonban olyan tényezők, ami miatt a vártnál hosszabb lehet a gyógyulási idő.
Japán kutatók bukkantak rá arra az egyesülő kvazárpárra, amelyek a kozmikus hajnal időszakában léteztek.
A SpaceX űrturistáinak vizsgálata során kiderült, hogy minimális testi és kognitív hanyatlás mutatható ki a világűrbe kijutó embereknél.
Az etikus és tudatos vásárlást népszerűsítő brit Ethical Consumer 27 különböző túrafelszerelést vizsgáltatott be, és kiderült, 82 százalékukban van rákot okozó örök vegyi anyag.
A koronavírus-járvány mellékhatásaként vannak, akik évek óta szenvednek a fertőzés tüneteitől – pedig már kigyógyultak abból. Az orvostudomány most egy lépéssel közelebb kerülhet ahhoz, hogy segítsen rajtuk.
Japán kutatók a türkiz killi nevű halat vizsgálva arra jutottak, hogy a D-vitamin segíthet a hosszabb élettartam eléréséhez.
Tovább mutálódott a koronavírus omikron változata, a JN.1. A KP.3 kódnevű variáns egyelőre nem domináns, de esélyes, hogy azzá válik.
Izgalmas kéziratra bukkantak papirológus kutatók: az eddig ismert legkorábbi feljegyzésre, mely Jézus gyermekkoráról szól, és egy iskolai vagy kolostori írásgyakorlat során születhetett.
A gyümölcsökben és zöldségekben természetes módon előforduló koncentrációnak akár ezerszerese is lehet a xilitből egyes édesített italokban és ételekben, mutatott rá egy friss tanulmány. Az édesítő vérrögképződést is előidézhet, ami stroke-ot vagy szívrohamot okozhat.
Ázsia víztornyának is nevezik a világ legnagyobb és legmagasabb fennsíkját, a Tibeti-fennsíkot. Az éghajlatváltozás ezt a területet sem kímélte, s míg máshol fokozódó vízhiánnyal kell szembenézni, itt épp ellenkező a helyzet, és az egyre több víz okoz problémát.
Időt nyerne a holland Arctic Reflections nevű cég az emberiségnek ahhoz, hogy kitalálhassuk, miként lehet hatékonyan csökkenteni a globális felmelegedés mértékét.
Az agytevékenységet vizsgálva bizonyították, hogy a magányos nők agyi aktivitása megnövekedett a kapcsolódó területeken, amikor például cukros finomságok képeit nézték. Ebből kiindulva vetődik fel, hogy talán az egyedüllét is okozhat egészségügyi problémákat és elhízást.
Kínai mérnökök egy humanoid robot ujjbegyeibe és tenyerébe ültettek olyan érzékelőket, amelyekkel például azt is érzi a gép, mennyire meleg az általa megfogott tárgy.
A Grönlandon tenyésző algák tavaszi virágzása nem tesz jót a bolygónak, hozzájárul a globális felmelegedéshez. Azonban vannak természetes „ellenségei” is ennek a növénynek, méghozzá olyan óriásvírusok, amelyek szabályozni tudják az algák veszélyes virágzását.
Amerikai kutatók egy olyan, a borostyánra hasonló anyagot hoztak létre, ami képes megvédeni a benne lévő DNS-t a hőtől és a nedvességtől, az adat kinyeréséhez pedig nincs szükség veszélyes anyagokra.
Mintegy 4000 ember vállalkozott arra, hogy megfejti azt a kódolt üzenetet, amit 2023. május 24-én, magyar idő szerint 21 óra 16 perckor fogtak be a földi antennák. Az eredményre mostanáig kellett várni.
Egy beszorult rekeszajtó miatt nem lehet teljes értékűen használni az XRISM űrteleszkóp legfontosabb műszerét. Pedig fontos méréseket végezhetne.
A kínai Fudan Egyetem kutatói szerint az artemizinin nevű hatóanyag gátolja annak az enzimnek a működését, ami felelős a petefészek tesztoszterontermeléséért. Mindez áttörést jelenthet a policisztás ovárium szindróma kezelésében.
Vasárnap este a Hold szoros együttállásba kerül a kékes színű Spica csillaggal, a jelenséget pedig szabad szemmel is meg lehet majd figyelni a koraesti égen – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.