Túl sok a vér és a szex a Bibliában, ezért betiltották egy amerikai iskolakörzetben
A Biblia a konzervatívok által, az LMBTQ-tartalmak száműzésére alkotott törvénynek esett áldozatául.
A Biblia a konzervatívok által, az LMBTQ-tartalmak száműzésére alkotott törvénynek esett áldozatául.
Egyre több a veszélyeztetett gyerek, és egyre többen kerülnek a családjukból a gyermekvédelembe, ahol viszont szintén súlyos, rendszerszintű problémák jelentkeznek. Komoly gondok vannak a házi gyermekorvosi ellátás hozzáférhetőségével, és megtöbbszöröződött a gyermekpornográfia miatti bejelentések száma – többek között ezekről is szól a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2022-es jelentése.
Arra kérik többek közt, hogy ne szembesítse pünkösd után, kedden az erőszakot névvel felvállaló panaszost és a Böjtét támogató (volt és jelenlegi) nevelteket.
Pünkösdvasárnapra erőre kapott és beszédet is mondott, amelyben mártírnak nevezte Ukrajnát.
Napokig tartó reménykedés, több ezer kilométerről leszervezett mentés: a Mount Everesten eltűnt magyar hegymászó expedíciójának sajtósával beszélgetett a hvg.hu az utolsó napokról.
„Késznek kell lenni szenvedni is, ha épp úgy hozza a helyzet! Ez egy ilyen műfaj.”
A Mount Everest meghódítására induló hegymászó három nappal ezelőtt tűnt el, serpák indultak, hogy felkutassák, de nem jártak sikerrel.
Az eltűnt fiatalok többsége a gyermekvédelmi szakellátásból jön, és bár a rendszer sok sebből vérzik, a legalapvetőbb gond mégis a kötődés hiánya lehet. Ha ugyanis valami megelőzhetné a szökéseket, az az, hogy a gyerekek ott akarjanak lenni, ahol éppen vannak.
Böjte Csabát a VálaszOnline kérdezte a gyermekotthonaiban történt erőszakos és szexuális erőszakos esetekről, továbbá az állítólagos szeretői viszonyáról.
Alsózsolcán, a helyi roma közösségben olyasvalami kezdődött, ami bárhol példaként szolgálhat: hét nő elvégezte a dúlaképzést, hogy segíthessenek azoknak a nőtársaiknak, akikkel senki nem menne be a szülőszobára. Hogy miért is fontos ez, arról Kishonthy-Kardos Rita projektkoordinátorral és Vadász Viktória dúlával beszélgettünk.
Ennél még nagyobb mértékben csökkent Kaliforniában San Francisco lakossága, amelyet a járvány idején polgárai 7,5 százaléka hagyott ott.
Becker Zita szerint őt csak bűnbakként használták.
Mindeközben 10 ezer eurós költségvetést is kapnak.
Az aktív eutanázia Portugálián kívül csak néhány országban, többek között Spanyolországban, és a Benelux államokban legális.
Az autizmus tünetei ugyanúgy hatnak a szülőkre a különböző országokban, ám a szülői jóllét már a kultúra függvénye – derül ki egy nemzetközi felmérésből. Magyarország rosszul áll e téren.
Május 9-én ünneplik a náci Németország fölött aratott szovjet győzelmet Oroszországban, de egy ukrán támadástól való félelem sok helyen a jelek szerint nagyobb, mint a „nagy honvédő háború" iránti nosztalgia.
A katolikus egyházfő délután fiatalokkal fog találkozni a Papp László Budapest Sportarénában.
Gyermekek saját készítésű ajándékot is adtak a katolikus egyházfőnek.
Pál Márton szerint a fotó nem több, mint cinizmus a miniszterelnök részéről.
A politikusoktól a kormányközeli megmondóemberekig sokan írtak a 74 éves korában elhunyt televíziós műsorvezetőről, politikusról.