Már csak két napilap van az országban, aminek 50 ezer feletti a példányszáma
A Blikk és az Észak-Keleti Napló az. A többi újságból ennél lényegesen kevesebb fogy.
A Blikk és az Észak-Keleti Napló az. A többi újságból ennél lényegesen kevesebb fogy.
A főpolgármester elmagyarázta, miért nem írhatják saját hatáskörben elő a budapesti tömegközlekedési eszközökön a kötelező maszkviselést.
300 millió dolláros magyar exportügyletről van szó.
Az üzleti forgalomnak megfelelő leszállópályákat pedig tucatnyi helyen hoznának létre.
Több cégét is díjazták.
A második vitát 57 százalékkal több fiatal nézte, mint az elsőt, de a kisvárosi és a falusi célcsoportban is növekedés volt.
A MagNet Bank a felvásárlással duplájára növelheti a részesedését.
A korábbi szolgáltató, a Bábolna Bio kártérítési igény benyújtásának a lehetőségét vizsgálja a fővárosi önkormányzattal szemben.
Ezúttal Budapesten vett szállodát a BDPST Group.
Akad olyan támogatott civil szervezet, amelyiket a pályázati felhívás közzététele után egy nappal hoztak létre.
A milliárdos cége szerint az ügyészség vádjai alaptalanok.
Mégsem kell minden büfésnek szakképesítés. Az innovációs tárca gyorsan reagált.
2027-re kellene elkészülnie az új üzemnek.
A vásárlóknak az üzletlánc bármelyik boltjában visszatérítik a termék árát.
50 milliárd dollárral több folyhat be az oroszok kasszájába idén.
Hat, köztük több A kategóriás kerékpármárkát is megszerzett a Pon Holdings egy 810 millió dolláros adásvétellel. Ezzel a világ egyik legnagyobb kerékpárgyártójává lép elő a holland cég.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt ígéri, mégsem lesz kötelező valamennyi munkavállaló szakképesítése.
Tizenhárom év után szökött 3 ezer dollár fölé az alumínium tonnánkénti ára.
Kiskereskedők is árulhatják ezentúl itt a termékeiket.
Varga Mihály szerint a cég szükség esetén egészségügyi hiánytermékeket is gyárthat.