Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A tranzakció nyomán az OTP Csoport a második legnagyobb szereplővé válhat az albán piacon.
Megvásárolja a görög Alpha Bank albán leánybankját az OTP Bank. A pénzintézet közlése szerint az Alpha Bank Albánia közel 5 százalékos eszközarányos piaci részesedésével az ország nyolcadik legnagyobb bankja, amely a lakossági és vállalati szegmensben egyaránt aktív. Jelenleg 34 fiókból álló hálózatot működtet, jelen van az összes albán nagyvárosban.
Az OTP Csoport 55 millió eurót fizet a bankért, és a tranzakció 2022 második negyedévében esedékes pénzügyi zárása után két ottani leánybankja egyesítésével mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése várhatóan meghaladja majd a 11 százalékot, az ügyfélhitel-állomány pedig nagyjából másfélszeresére nőhet. Ez utóbbi alapján a második legnagyobb szereplővé válhat az albán piacon.
Az országban 2018-ban lépett piacra az OTP Csoport a Societe Generale Albania Bank megvásárlásával, amelyet azóta integrált.
Az Alpha Bank Albániát jól működő, kiválóan vezetett, folyamatosan fejlődő, Albánia bankszektorának növekedésében, mind a helyi közösség fejlődésében jelentős szerepet játszó hitelintézetnek nevezte az OTP, amelynek megvásárlásával tovább tudja erősíteni pozícióját.
Az OTP Bank az egyik legaktívabb hitelintézet az európai akvizíciós színtéren. A 2008-as válságot követően, 2014-ben kezdett újabb tranzakciók eredményeként mostanáig az Alpha Bank Albániával együtt összesen 9 országban 12 pénzintézet, illetve banki portfolió megvásárlását jelentette be. Ezek közül – a szlovén Nova KBM tranzakció kivételével, amelynek pénzügyi teljesítése még folyamatban van – mindegyiket sikeresen integrálta a bankcsoportba, és Albánia mellett olyan új országokba is belépett, mint Szlovénia és Moldova.
A csoport jelenleg Magyarország mellett piacvezető a bolgár, szerb és montenegrói piacokon, és érdemben erősítette a külföldi csoporttagok profit-hozzájárulását.
Az OTP Csoport jelenleg 11 országban biztosít univerzális pénzügyi szolgáltatásokat több mint 16 millió ügyfelének, közel 1500 egységből álló bankfiók-hálózattal rendelkezik, munkavállalóinak száma több mint 37,5 ezer.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.