Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A jutalmat legkésőbb december 20-ig kifizetik.
A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) bruttó 150 ezer forintnak megfelelő összeggel jutalmazza azokat, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen – írta az Index a birtokukba jutott körlevél alapján.
A levélből az is kiderül a portál szerint, hogy az első vakcinák december 15-ig vehetik fel a munkavállalók, a jutalmat pedig legkésőbb december 20-ig fizetik ki a dolgozóknak. A pluszpénz azoknak is jár, akik már korábban megkapták az oltást, és a munkaviszonyuk december közepéig fennáll.
A betegségen átesett dolgozók, illetve azok, akik pillanatnyilag nem olthatóak, jövő március 15-ig kérhetik az oltást, hogy jogosulttá váljanak a jutalomra.
A Bahart a lehetőséget úgy indokolta: fontos, hogy a tavaszi szezonindulásra már védett, átoltott munkaállomány szolgálja ki az utazóközönséget.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.