Perifériára szorultak, de névtelenül minden elmesélnek magukról a zártkertek lakói
Kik és miért szorultak ki a városokból a Kádár-kor egykori hétvégi telkeire? Ezt a folyamatot kutatta az egyik, Budapesttől ötven kilométerre lévő, de meg nem nevezett zártkerti övezetben Vigvári András szociológus. Interjú.
HVG: Magyarországon a becslések szerint mintegy 150 ezren élnek egykori hobbitelkeken, hivatalos néven zártkertekben, amelyek a Kádár-korban jöttek létre, hogy a városiak hétvégenként megtermelhessék gyümölcs- és zöldségszükségletüket, majd kulipintyókat is építettek rájuk. Mi történt a külterületeken fekvő, mezőgazdasági célra hasznosítható telkekkel a rendszerváltás után? Miért nem szlömösödtek el véglegesen?
1988-ban született, az ELTE-n végzett, a Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársa és a Helyzet Műhely tagja. Zártkert-Magyarország című könyve a Napvilág Kiadónál jelent meg.
Vigvári András: Volt olyan is. Erre példa a Miskolc melletti Lyukóvölgy, amelyről sokat cikkezett a sajtó. Ahova kiszorultak a belvároshoz közeli úgynevezett számozott utcák felszámolása után az ott lakók. Ám Budapest, a budapesti agglomeráció és a prosperáló nagyvárosok környékén, mint például Győr, Debrecen, nem értéktelenedtek el a telkek.
A drága albérletek és lakások, az állami bérlakások hiánya miatt egyre többen választották az elmúlt harminc évben az alsó középosztályból, sőt a középosztályból is állandó lakásul ezeket az egykori mezőgazdasági, esetleg nyaralóövezeteket.
HVG: Zártkert-Magyarország című könyvében bemutatja egy ilyen terület benépesülését, működését. Miért változtatta meg a lakók és a település nevét?