Elvenni Orbán szavazati jogát és az összes uniós pénzt befagyasztani – az Európai Parlament ismét nekiment a magyar kormánynak

A várakozásoknak megfelelően nagy többséggel fogadta el az Európai Parlament második időközi jelentését „Magyarország jogállamiságának tartós aláásásáról és az uniós értékek folyamatos megsértéséről”. Az EP határozott fellépést követel a tagállamoktól, az Európai Bizottságot pedig az összes magyar forrás befagyasztására szólítják fel.

  • Arató László (Eurologus)
415 szavazattal, 193 ellenében és 28 tartózkodással

fogadta el a Parlament a Tineke Strik holland zöldpárti képviselő által előterjesztett jelentést, amelyben az úgynevezett 7-es cikk szerinti eljárást követik nyomon. Az eljárást az EP-képviselők 2018-ban kezdeményezték, és 12 aggályos területet soroltak fel, többek között a választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével és a korrupcióval kapcsolatban.

https://hvg.hu/eurologus/20251124_jogallamisag_europai-parlament_demokracia

A most elfogadott dokumentum ennek az aktualizált változata. Mivel az EP-ben a tartózkodó szavazatok nem számítanak a szavazati arányok kiszámolásánál, ezért ez a mostani döntés is kétharmaddal ítéli el a magyar kormányt. Meg kell jegyezni, hogy az előző, hasonló jelentést (Delbos–Corfield-jelentés) ennél nagyobb arányban támogatták: akkor az 584 leadott szavazatból 433 volt igen és csak 123 nem szavazat, ugyanúgy 28 tartózkodás mellett.

Az jelentés alapján az EP-képviselők elítélik, hogy Magyarország legfelsőbb bírósága, a Kúria a bevett gyakorlattal ellentétesen az uniós bírósági ítéleteket azok alkalmazása előtt felülvizsgálja. Elítélik a bírói függetlenséget érő fenyegetéseket, valamint azt, hogy Magyarország szisztematikus elutasítja az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteinek végrehajtását.

https://hvg.hu/360/20251125_Kuria-varga-zs-birosag-nyomasgyakorlas

Kiemelik továbbá a korrupció és a választási integritás közötti kapcsolatot, beleértve a klientúra-hálózatokat, valamint a magyarországi korrupcióellenes szerv előtt álló tartós akadályokat, amelyek veszélybe sodorhatják a Magyarországnak járó uniós források teljes összegét. Kritizálják a Bizottság döntését a kohéziós alapok egy részének felszabadításáráról, és hangsúlyozzák, hogy biztosítani kell, hogy az uniós források végső kedvezményezettjei, köztük a civil társadalom, ne maradjanak pénzügyi támogatás nélkül.

Az Európai Parlament kritizálja, hogy a magyar kormány szisztematikusan meggyengítette az Országos Bírói Tanácsot, elmulasztja az állampolgárai jogainak védelmét, fenyegeti az akadémiai szabadságot, politikai indíttatású üzleti gyakorlatokat folytat, kormánybarát médiumoknak osztja el az állami reklámokat, valamint hogy de facto alkotmányos tilalmat rendelt el a Pride-felvonulásokra.

https://hvg.hu/eurologus/20251103_demokracia_jogallamisag_europai_parlament_uj-jelentes-unios-forrasok-ebx

Az egyetlen módosító javaslat, amit elfogadtak – tudni kell, hogy az előterjesztők az eredeti jelentés előadói voltak –, az AI-generált politikai tartalommal volt kapcsolatos a 2026-os választások előtt. Az EP-képviselők aggodalmukat fejezik ki, hogy Magyarországon egyre gyakrabban használnak fel mesterséges intelligencia által generált, de ezt nem jelölő politikai tartalmakat, nevezetesen úgy, hogy szándékosan deepfake videókat tesznek közzé a miniszterelnök politikai pártjához és kampányához szorosan kapcsolódó közösségimédia-csatornákon, és ezeket a összehangolt módon felerősítik.

A mesterséges intelligenciával generált tartalmaknak a szavazók félrevezetésére, a politikai ellenfelek hiteltelenítésére és a választási folyamatok integritásának torzítására való szándékos felhasználása ellentétes lehet a nemzeti választási normákkal, és komolyan veszélyezteti a demokratikus választások tisztességességét és a demokratikus intézmények egészének hitelességét

– hangsúlyozzák a jelentésben.

A Parlament azt is megállapítja, hogy Magyarország helyzete tovább romlott, részben azért, mert a Tanács nem ért el előrelépést a jogállamiság védelme terén. Az EP-képviselők elvárják, hogy a Bizottság mihamarabb lezárja a vizsgálatot, amelyet az EU intézményeiben történt állítólagos magyar kémkedés ügyében indított, és amelyben foglalkozik Várhelyi Olivér biztos szerepével, aki az állítólagos cselekmények idején Magyarország Állandó Képviseletének vezetője volt.

Ez már a második alkalom, hogy a Parlamentnek időközi jelentést kell benyújtania a 7. cikkelyről, mert a Tanács egyszerűen nem végzi a dolgát, és nem tesz lépéseket Magyarországgal szemben. Ez az eljárás már hét éve tart: itt az ideje, hogy a tagállamok komolyan vegyék a szerepüket, és támogassák a demokráciát és a jogállamiságot Magyarországon, mielőtt túl késő lenne

– fogalmazott a jelentés elfogadását követően Tineke Strik képviselő, aki szerint ez az állapot nem folytatódhat, „a Tanácsnak el kell vennie Orbán szavazati jogát”. Hozzátette:

A Bizottságnak emelnie kell a tétet, és akár száz százalékban is be kell fagyasztania a Magyarországnak szánt forrásokat.

A szavazás során a magyar képviselők közül a DK-sok megszavazták, a fideszesek és a MI Hazánk képviselője elutasította a javaslatot, míg a Tisza Párt képviselői nem szavaztak. A Fideszt is soraiban tudó Patrióták egyébként egy „ellenjavaslatot” is beadtak, ezt azonban a Parlament lesöpörte az asztalról.

A szavazatokat áttanulmányozva érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az Európai Néppártnak legalább 29 képviselője nem szavazott, tartózkodott, vagy a javaslat ellen szavazott. Ez a legnagyobb parlamenti frakció mintegy 15 százalékát jelenti.

Nyitókép: Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédet mond Magyarország féléves tanácsi elnökségi programjának bemutatása végén, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében a kelet-franciaországi Strasbourgban, 2024. október 9-én. Forrás: AFP / Frederick Florin

Hozzászólások