Friss hírek

Tízből négy tagjelölt ország, közöttük Ukrajna felkészültségét emelte ki az Európai Bizottság

Kedden délelőtt az Európai Bizottság elfogadta, majd Marta Kos biztos az Európai Parlament Külügyi Bizottsága előtt ismertette a testület bővítési csomagját. Az anyagban nemcsak a tagjelölt államok alkalmasságáról, hanem az EU felkészítéséről is szó esik. Brüsszel egyfajta Magyarország-záradék beiktatását kezdeményezi a csatlakozási szerződésekbe.

Courtflix: jó ötlet pereket online közvetíteni?

A tervek szerint 2026. január 1-jétől Magyarországon bárki online beülhet bírósági tárgyalásokra. Az innováció egyszerre ígér átláthatóságot és teremt komoly adatvédelmi és működési kockázatokat, ráadásul a bírósági munka eddig meglehetősen zárt – és ebből fakadóan méltóságteljes – világát a közösségi média reflektorfényébe helyezheti.

Gerendai Károly hivatalosan is átvette a Sziget vezetését

Közleményük szerint a tulajdonosi szerkezet folyamatosan alakul majd az elkövetkező hetekben, a menedzsment részvétele mellett folynak az egyeztetések a rendezvény nagyobb alvállalkozóival és partnereivel is, akikkel a tervek szerint közösen finanszírozzák a fesztivált. Szakmai befektetőként elsőként a Budapest Park csatlakozik.