Orbán Viktor szerint a nyarat a Fidesz nyerte meg
A miniszterelnök szerint a kormánypárt javuló helyzetét igazolják a közvélemény-kutatások is.
A miniszterelnök szerint a kormánypárt javuló helyzetét igazolják a közvélemény-kutatások is.
December 31-ig dolgozhat Domokos László Budapest gazdálkodásának vizsgálatán, miközben már az Állami Számvevőszék szerint is fizetésképtelen lehet a főváros az év vége előtt.
A miniszterelnök olyan iparágra alapozza a magyar gazdaság jövőjét, mely nagyon ingatag lábakon áll.
Az e-sport, azaz elektronikus sport jó ideje külön sportágnak tekinthető, stadionokat megtöltő bajnokságokkal. Sokak számára hihetetlennek tűnhet, de a legnagyobb mérkőzések villódzó monitorai mögé csak komoly munkával és felkészüléssel lehet bekerülni. Az e-sport mára már milliárd dollárokat hozó üzlet.
1 és 1,6 literes benzinmotorokkal debütál Európában a Kia új kompaktja, a K4.
Feleannyi halálesetet okoz az alkohol, mint az ezredfordulón, de a negyvenesek körében még így is a májbetegség a leggyakoribb halálozási ok. A KSH adataiból az is kiderül, hogy a Covid még tavaly is több áldozatot követelt, mint a közlekedési balesetek, és hogy 2-3 év különbséget jelent a várható élettartamban az, hogy az ember Budapestre vagy Észak-Magyarországra születik-e.
Az amerikai elnök csütörtökön a brit miniszterelnökkel is találkozik.
Az Electra L7 kivételesen nem egy újabb SUV, hanem egy alacsony építésű szedán.
Ismét vezérigazgatót cserélt a Tokaj-Hegyalja Egyetem (THE) vagyonelemévé tett egykori állami tulajdonú borászat. Az alig fél év után kinevezett új vezér belülről jött, elkezdte a tisztogatást, de az még nem látszik, hogy miért lenne ez az út a prémium borászat felé.
Donald Trump nagyon örült a hírnek.
Egyiket-másikat látva csak egy kérdés merült fel bennünk: miért?
A lakosság nem volt veszélyben, állítják a hatóságok.
Az egyik angol lap szerint a pontrúgásai lehetnének valamivel pontosabbak.
Összefoglaló a szerdai játéknap legfontosabb pillanataiból.
Régi probléma a Samsung csúcstelefonjai esetében, hogy a kétféle processzor-megoldás – a saját Exynos és a Qualcomm CPU – nem ugyanazt a teljesítményt nyújtja. A legújabb, 2 nm-es eljárással készülő Exynos 2600 esetében viszont változhat a helyzet.
Korábban már jelezte, hogy az idegenrendészeti törvény miatt szakács hiánnyal küzd, akkor bezárás lehetősége is felmerült, most átmeneti változásról írt.
Eddig főként a főpolgármester riogatott csőddel, viszont most az Állami Számvevőszék is hasonló megállapításra jutott.
A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja az ügyet.
Mellé hatszáz bunkert és sárkányfogakat is terveznek építeni.