Egy híres kanadai író megkapta az eutanázia-jóváhagyást: amikor már úgy érzi, kérheti, hogy a halálba segítsék
Lánya elmondása szerint a férfi már öt éve meghozta a döntést, csak a dátum a kérdéses.
Lánya elmondása szerint a férfi már öt éve meghozta a döntést, csak a dátum a kérdéses.
Hogyan maradhatunk motiváltak, ha felnőttként tanulnánk valami újat? Hogyan szakítsunk időt a tanulásra a munka és a család mellett, és mit lehet tenni, ha így sem járunk sikerrel? Vannak-e tanulási nehézséggel küzdő felnőttek? Ezekről is beszélgettünk Gál Tamás pedagógussal, tanuláskutatóval.
A Fővárosi Törvényszék szerint olyan hitelszerződésről van szó, amelynek a visszafizetése az adófizetőket terheli.
A közleményben kétes értékű létesítménynek nevezik a tavaly orosz börtönben meghalt aktivista tiszteletére kialakított emlékhelyet és azt is állítják, hogy az egész ügy csupán arra jó, hogy a helyzetet a választási kampány részévé tegyék.
Részleteket árult el Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón a Törökországban megsebesült magyar katonáról, illetve az eset körülményeiről. A fegyver elsült, a testőr könnyebben sérült és már szolgálatba állt.
Miután egy 16 éves fiatal öngyilkosságot követett el a ChatGPT-vel való beszélgetése után, az OpenAI szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezet be a platformon.
A felvételnek köszönhetően tudták őket beazonosítani.
Ruszin-Szendi Romolusz pulcsija alatt dudorodó, fegyvernek látszó tárgy, nemzeti konzultáció a Tisza-adóról és Szalay-Bobrovniczky Kristóf Törökországban meglőtt testőre és a magyar energiaszuverenitás – várhatóan ezek is előkerülnek majd a szerdai kormányinfón – kövesse velünk élőben!
Donald Trump újabb lépést tehet a befolyási övezeteken alapuló világrend kialakítása felé. Az amerikai hadügyminisztériumban készülő Nemzeti Védelmi Stratégiában a hírek szerint jelentős változások lesznek, a legmeglepőbb a délkelet-ázsiai térséghez fűződő viszony újragondolása.
Számos, a mesterséges intelligenciával támogatott új funkciót vezet be a YouTube, amit a tartalomgyártók élvezhetnek majd, de a nézők is észre fogják venni az érkezésüket.
Alig több, mint egy óra alatt elkelt az összes jegy az ország egyik legnépszerűbb Youtube-csatornájának első élő fellépésére. Nem sokkal később bejelentették, hogy dupláznak.
Idén már három nagy orosz offenzívát megállítottak az ukránok, Zelenszkij szerint Putyin nem is tud arról, mennyire rosszul teljesít az orosz hadsereg.
Az ékszer, „egy gömbölyű, lazúrkő gyöngyökkel díszített karkötő” a XXI. dinasztia uralkodójának, Amenemopet fáraónak a korából származik – áll a kedd este kiadott közleményben.
A magát Evansnak nevező férfit Vovcsanszk közelében fogták el, és azt állítja, hogy az oroszok átverték, és úgy került be a hadseregbe.
Trent Alexander-Arnoldot korán le kellett cserélni a Marseille elleni BL-meccsen, a helyére beszálló Dani Carvajal pedig piros lapot kapott, így a következő 1-2 találkozón bajban lehetnek a madridiak.
A hétvégén csak korlátozottan lesznek elérhetők az MVM rendszerei, érdemes még előtte elintézni mindent.
A védelmi pajzsnak több eleme van, de a kisebb drónok ellen egyik sem véd igazán. A támadások elhárítását nehezíti az is, hogy a katonai szövetség saját határain túl nem lőhet le légi eszközöket.
Még ha emberileg méltányolható is, nincs kivételezés.
Külön támogatási oldalt adott közre az Apple, hogy tisztázza, mivel jár egy olyan főverzió-frissítés, mint az iOS 26.