Félmilliárd dollárért vásárolták fel a Bajnai Gordon által vezetett céget
A korábbi miniszterelnök másfél éve lett vezérigazgató a magántőke-tanácsadó cégnél.
A korábbi miniszterelnök másfél éve lett vezérigazgató a magántőke-tanácsadó cégnél.
Kevés dietetikai szabály vonatkozik az étkezések szigorú időzítésére, leginkább a vacsoránál érdemes, az éhségérzeten túl, az órára is figyelni. A táplálkozástudomány szerint viszont a reggelit akkor sem érdemes kihagyni, ha fogyni szeretnénk. Dietetikus szakértővel arról is beszéltünk, hogy miért ne együnk közvetlenül lefekvés előtt, mivel serkenthetjük a szervezet öntisztulását, mennyi haszna van az időszakos böjtöknek és miből álljon egy egészséges reggeli.
A rapper a Rendszerbontó Nagykoncerten a nemi szervét fogdosva üzent a színpadról Gulyás Gergelynek két nappal a választások előtt, ami miatt a kormánysajtó kereszttüzébe került. Ma már túl erősnek érzi.
James Holder 2022-ben erőszakolt meg egy nőt.
Száz éve, 1926. május 1-jén született Lax Péter (Peter D. Lax) Wolf- és Abel-díjas magyar-amerikai matematikus.
Messzemenő következményekkel járt, hogy az 1989-es rendszerváltáskor nem tisztázták a Kádár-kori állampárt bűneit, és az igazságtétel elmaradása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hatalmon lévők a demokrácia közepette is bármit, következmények nélkül megtehetnek.
Miután a földre lökte a nőt, bele is rúgott.
A Ford Magyarország 12 éve töretlenül az értékesítési rangsor top három helyének egyikén szerepel, a kishaszonjármű-szegmenst pedig 16 éve dominálja. Vajon a jelenlegi, összetett piaci környezetben is fenntartható ez a pozíció? Kővágó-Laky Andreával, a Ford Magyarország és Csehország ügyvezető igazgatójával beszélgettünk stratégiáról, technológiai adaptációról és a vezetői szemléletről.
A Semmelweis rend nevű külön csoport lenne az, amelynek tagjai figyelnek arra, hogy az egészségügyi intézményekben legyen wc-papír, kézmosó folyadék, és tisztaság.
Két hét múlva áll ismét bíróság elé.
Cole Allen vadászpuskával rohant át a detektoros kapun.
A Lufthansa szóvivője elnézést kért utasuktól és mielőbb személyesen szeretnék átadni neki az utazás során eltűnt aranyszobrot.
A kölcsönt egy összegben, 2027 áprilisában kell visszafizetni.
Sokan élvezettel nézegetik a mesterséges intelligencia által generált, olykor vicces, olykor egészen meghökkentő képeket, nem is gondolva arra, mennyi energiába kerülnek ezek az alkotások. Amerikai kutatók valami mást javasolnak az effajta energiafüggőség kiváltására.
Egy magyar nemesi család hanyatlásának 1956-ban végződő története – Nelio Biedermann Lázár című regénye a német nyelvterület irodalmi szenzációjává vált, és már magyarul is olvasható. Interjú az íróval a nagyszülőkről, Esterházyról, a Monarchia ízéről és arról, milyen Z generációs szerzőnek lenni.
A drogügyi kormánybiztos Horváth László folytatja a munkát.
Nemcsak a helyiek, hanem minden fürdőzni vágyó számára. Irány Keszthely!
A külügyminisztérium szerint szabadon elhagyhatja a hajót a legénység.
Mégsem tárolhatja őket az utcán.