Kiszámolták, mikor pusztul el a világegyetem
Stephen Hawking elméletének köszönhetően úgy tűnik, sokkal kevesebb ideig fog létezni a világegyetem, mint azt korábban gondolták a tudósok. Persze ez az élettartam még így is őrült nagy idő.
Stephen Hawking elméletének köszönhetően úgy tűnik, sokkal kevesebb ideig fog létezni a világegyetem, mint azt korábban gondolták a tudósok. Persze ez az élettartam még így is őrült nagy idő.
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró szerint a rendezvény a szabadságról szól, ezért érzi úgy, hogy ott a helye.
A forgalmazó jelentette a hatóságnak, hogy problémás a termék.
Az esetről a Mályi Madármentő Állomás számolt be. A fióka testvérét szerencsére sikerült megvédeni.
Minden társadalomnak el kell döntenie, hogy a szigor vagy a segítés útját választja – Magyarország a drogfogyasztás büntetése mellett döntött, a gyógyítás helyett a szenvedés útját választotta. Milyen hatásai vannak a kriminalizációnak, és milyen eredményeket értek el azok az országok, amelyek a szerhasználatot nem rendészeti, hanem közegészségügyi problémaként kezelik? Rácz József pszichiáter, addiktológiai szakértő, egyetemi tanár, az MTA doktorának írása.
Csak a hasonló alapítványok jövőbeli alapítását és az MNB-alapítványok befektetési, vagyonkezelési tevékenységét tiltja az MNB-törvény módosítását célzó új javaslat. A százmilliárdokat elkótyavetyélő Matolcsy-féle alapítványokat viszont nem csak, hogy nem szünteti meg – jóllehet korábban maga Varga Mihály új jegybankelnök kezdeményezte ezt a kormánynál –, hanem még mentesíti is őket a fent jelzett tevékenységek tilalma alól.
A DK Európai Parlament képviselőjét nagyapja, Apró Antal személyével támadják egy posztban, amit megosztott egy egri fideszes is, majd törölte.
Szingapúrban mind több feladatot látnak el robotkutyák, amelyek elterjedése az egyre több robotikai cég megjelenésének köszönhető.
Megtapsolták a járókelők a sikeres akcióját.
Az Oroszországgal szembeni szankciók jelenlegi formájukban július végén járnak le, és bár egyre többször hallani egy esetleges tűzszünetről, az Unió mégis fenntartja a gazdasági nyomást Moszkván.
A filmsztár térdét kétszer is műteni kellett, de egyebek mellett isiásszal, porckorongsérvvel és talpgyulladással is kínlódik.
Az író egy olyan videót osztott meg, amelyen a magyarellenes román elnökjelölt beszél arról, hogy vége a kompromisszum idejének, elég volt az RMDSZ etnikai terroristáiból.
A bipoláris zavarban szenvedő betegek nagy részénél hosszú tünetmentes időszakokat lehet elérni a megfelelő terápiával, de már diagnosztizálni is nehéz ezt a betegséget. Mi köze van ennek a betegségnek a kreativitáshoz, és hogyan segít a szűrésben egy Hemingway-novella? Milyen úttörő módszerrel mutatják ki az öngyilkosság kockázatát Pécsen? Dr. Tényi Tamással, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatójával beszélgettünk a bipoláris zavarról, amely több százezer embert érint itthon.
Előtte még büntetőfékezett egyet a bringásnak.
A Pilisi Parkerdő Zrt. és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös kutatása hívja fel a figyelmet a klímaváltozás egy újabb hatására – arra, hogy a ma még gyakorinak gondolt fajok sincsenek biztonságban, és ők is veszélybe kerülhetnek a jövőben.
Az AC Milan egykori szakmai igazgatója, Zvonimir Boban egy podcastban árult el részleteket.
Két szemtanú a bíróságon beszélt arról, hogy Combs hogyan bántalmazta és alázta meg korábbi barátnőjét, Cassandra Venturát.
Könnyebb lesz hazajutni a nyári koncertekről vagy épp elmenni az esti bulikba a BKK-járat módosításaival.
Arról, hogy a párt megméreti-e magát, a küldöttgyűlés dönt júniusban.
A Google a Honorral közösen mutatja majd be az új, képből videót funkcióját, ami a Honor 400-ban debütál majd. Egy ideig ingyenes lesz.