Villámárvizet okozott a Balatonnál egy szupercella – videó
Áradó saras vízben haladtak az autók az utakon.
Áradó saras vízben haladtak az autók az utakon.
A volt elnök a hivatalos oldalán Ferenc pápáról emlékezett meg.
A csokoládé finom majszolni való, és nehéz elképzelni, hogy veszélyeztetné a világ legnagyobb méretű bogarait, a góliátbogarakat. Pedig az emberek csokiszeretete miatt kerül egyre közelebb a kihaláshoz e ganajtúrófélék néhány faja.
Akár hídfoglalásba is torkollhat az esemény, bár a független képviselő szerint a végső siker nem ettől függ.
Bizonyos körökben a #metoo mozgalom javított a női alkotók helyzetén, közben azonban olyan politikai elit ül a fejünkön, ahol feleségek esnek át vak komondorokon, és a kiindulópont még mindig az, hogy férfinak lenni felsőbbrendű helyzet – mondja Radnay Csilla színésznő. Miért mindennapi társa a halál gondolata, és mikor érzett akkora kiégést, hogy csaknem elhagyta a pályát? Mit kezd szakmája megosztottságával? Erről is beszélgettünk a színésznővel a nemrég bemutatott, Védőháló című darab kapcsán, amely egy öngyilkosság történetét dolgozza fel.
Star Wars hasonlattal szúrt oda a baloldalnak a Fehér Ház.
A Helyi, idény, vegetáriánus zero waste konyha című könyv szerzője, Kocsis Dóra bemutat néhány olyan gyorstippet, amelyek hasznosak lehetnek a hulladékcsökkentéshez. Szerkesztett részlet.
Egész héten esős idő lesz országszerte.
A Magyar Tudományos Akadémia 165. közgyűlésén a jelek szerint nem emlékeznek meg a Duna-parti épületben fél évszázada történtekről, arról, hogy a tudomány és a tudósok intézményesített függetlenségét 1949 őszén szinte ellenállás nélkül számolhatta fel a kommunista hatalom. Mivel a szerteágazó hadművelet dokumentumai szinte hiánytalanul fennmaradtak, az elmúlt években több kutatónak alkalma volt feldolgozni az Akadémia behódoltatásának fordulatos és tragikomikus elemeket sem nélkülöző történetét. Cikkünk először a HVG 1999. december 4-i számában jelent meg, az MTA körüli mostani események fényében ma is tanulságos, ezért is közöljük újra.
Az amerikai elnök elmondása szerint csak tudatosan szórakozott az „álhírmédiával”, amikor korábban a három ciklusról beszélt.
Az ingyenes koncertre több mint 2 millióan látogattak el.
Hétfőn szoboravatással, ünnepi közgyűléssel emlékezik az Akadémia 200 évvel ezelőtti alapításra, amit beárnyékol a vagyonjogi vita. Egy birtokunkba került levél szerint a kormány néhány hét múlva, még a per lezárulta előtt át akarja venni az MTA vagyonát. De, ha a bíróság másként dönt, akkor vissza az egész.
A Zenebutik volt műsorvezetőjét azzal áltatták, hogy nem ügynök vagy besúgó, hanem kapcsolat volt.
Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Krusovszky Dénesnek most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: kincskereső, cselekvőképesség, elvtárs, blackout, futballtörténelem.
Követői számára Magyar Péter lett „a nép hangja”, aki a hatalom szemébe mondja, amit sokan éreznek. És aki ilyen szerepet vív ki, azt nehezebben ítélik el akkor is, ha hibázik. Ehhez jön még egy dinamika: minél többen állnak mellé, annál inkább „a mi emberünkké” válik, és annál támadhatatlanabb. Kövesdi Veronika médiakutató és Metz Rudolf Tamás politológus a teflonhatás magyarázatát adják, és elmagyarázzák, mikor szűnik meg a védelem.
A Georgescut váltó Simion vezette a közvélemény-kutatásokat a vasárnapi első forduló előtt.
A SpaceX telephelyéből lett egy új amerikai város.
Bár a mindennapokban gondtalannak tűnhetnek a magasabb jövedelműek, meglehetősen nagyfokú stressz sújtja őket.
Milliárdokat költenek a nagy tech-cégek telefonfejlesztésre, azonban nem minden a pénz. Van, akinek elég egy 3D nyomtató, régi családi telefonok alkatrészei, no meg egy jó nagy adag találékonyság. Lan Bowen, egy 17 éves kínai diák ezen összetevők felhasználásával készített ugyanis egy működő, függőlegesen összehajtható telefont. Talán nem meglepő: a fiút immár milliók követik a neten.
Létszükséglet az India irányából folyó víz Pakisztán számára, így tovább élesedik a két ország közötti konfliktus.
Leonora Carrington világhírű szürrealista művész élete kész regény, barátnője, Elena Poniatowska papírra is vetette, immár magyarul is olvasható.
A Régi Városházára akartak felhúzni a momentumosok egy szivárványos zászlót, amikor egy ellentüntető akcióba lépett.
A diétázók általában igazi mumusnak tartják a kenyeret, pedig nem feltétlenül kell lemondani róla, ha mértékkel fogyasztjuk, és persze az sem mindegy, melyiket választjuk. A kézműves pékségekben kicsit mélyebben a zsebünkbe nyúlva könnyebb jó minőséghez jutni, de mit találhatunk a nagyobb diszkontláncok polcain? Trenka Andrea Petra dietetikus a HVG-nek elmondta, mit keressünk, ha egészséges kenyeret szeretnénk hazavinni, és mi az, amit érdemes elkerülni.
A volt brazil elnököt áprilisban műtötték meg bérelzáródás miatt.
Özgür Özel nemrég azzal vádolta Erdogant, hogy erőszakot alkalmaznak az ellenzékiekkel szemben.
Erdő Péter neve rendre esélyesként kerül elő, amikor a pápa utódját keresik.
Bár voltak árnyalatnyi különbségek a reformkor nagyjai között, mind azt vallották, hogy csakis a nyugati orientáció az üdvözítő út Magyarország jövőjében.
Az izraeli légvédelem eddig huszonhat Jemenből indított rakétát elfogott, a huszonhetediket nem sikerült lelőni.
Új stratégiára térnek át néhány kínai adatközpontban: a korábbi, három–öt év alatti megtérüléssel kecsegtető bérbeadás helyett inkább azonnal eladják a feleslegesség vált grafikus kártyákat. Kérdés, hogy van-e értelme megszabadulni akkor ezektől, amikor ennyire bizonytalan a későbbi hozzáférési lehetőség.
A New York-i Katolikus Konferencia szerint gúnyolódik az egyházzal az amerikai elnök.