Sosem volt még ekkora részvétel, 37,98 százalék szavazott 11 óráig
Újabb abszolút rekordot jelentő részvételi adatot közölt az NVI.
Újabb abszolút rekordot jelentő részvételi adatot közölt az NVI.
Furcsa kölcsönhatásban él a hatalommal bíró a hierarchiában alatta állókkal. Egymás nélkül talán nem is léteznének. Fejlődés azonban csak akkor adódik mindkét fél számára, ha pozitív hatalomról beszélhetünk.
Szőke-Tóth Mihály arról posztolt, hogy az orosz befolyás ellen, az európai értékek mellett teszi le a voksát.
Csézi Erzsébet azt mondta: nem hagyja magát.
Nem hozott áttörést az 1979-es iszlamista forradalom óta legmagasabb szintű és több mint egy évtizede az első közvetlen párbeszéd az USA és Irán között. Egyelőre nem világos lesz-e folytatás, és az sem, hogy veszélybe került-e a kéthetes tűzszünet. J.D. Vance amerikai alelnök szerint Irán hajthatatlan volt a nukleáris kérdésben, a Hormuzi-szorost nem említette. De mintha az USA megkezdte volna a tengeri átjáró katonai biztosítását.
Felföldi József szerint távol maradni nem a semlegességet jelent. Leírta, szerinte ma milyen utak között választ Magyarország.
Bognár Tibor arról is beszélt, hogy a rendszerváltásra szavaz, bár nem tiszás. Szijjártó Péterről is elmondta a véleményét, akivel együtt járt gimnáziumba.
Budapesten egyelőre átlag alatti a leadott szavazatok aránya.
Nézze meg, hogyan alakul a választási részvétel az egyes megyékben, városokban és választókerületekben.
A reggel 7-es után a reggel 9-es részvételi adat is a várakozásoknak megfelelően alakult.
Vasárnap reggel sajtótájékoztatót tartott a miniszterelnök.
Szavazata leadása után Magyar Péter rövid sajtótájékoztatót kapott. Szerinte egy lerabolt, kiüresített országot fognak átvenni, és arra buzdít mindenkit, hogy jelentsék az általuk tapasztalt választási csalásokat, mert az csak a „maffiaállamnak” kedvezhet.
Évente mintegy egymillió személyautó készül Szlovákiában, ezzel északi szomszédunk az az ország, ahol egy főre vetítve a világon a legtöbb gépkocsit gyártják. Az elsőség egyelőre nincs veszélyben, a hosszú ideje tartó fellendülés azonban nem tűnik fenntarthatónak.
A Tisza párt tudott egyelőre jobban mozgósítani.
Kilencszáz éve, 1126. április 14-én született Averroës arab orvos és filozófus, csillagász és jogász, nyelvész és matematikus, az arab filozófia utolsó kiemelkedő alakja, aki meghatározó hatással volt a nyugati skolasztikus gondolkodásra.
Amerikai mérnökök olyan víztisztító eljárással álltak elő, amely naponta 50 liter ivóvíz előállítására képes, és ami ötvözi a különböző tisztítási megoldásokat.
Ezzel a 37 esztendős Ferrari F40-nel eddig kevesebb, mint 1800 kilométert tettek csak meg, így az értéke akár az 1,5 milliárd forintot is elérheti.
Mindkét megyében a választópolgárok közel 4 százaléka adta már le szavazatát a választások legelső órájában.
Az Egyesült Államok és Irán nem tudott megállapodásra jutni a közel-keleti háború befejezéséről az iszlámábádi maratoni tárgyalások végén – jelentette be vasárnap J.D. Vance amerikai alelnök. Az iráni média az amerikaiak észszerűtlen követeléséről ír.
A Nemzeti Választási Iroda reggel 7 óra után közölte az első adatokat a voksolásról.