Friss hírek

Rés a pajzson: katonák masíroznak a kritikus infrastruktúránál, de a védekezésben épp a legfelkészültebb csapatnak nincs nyoma

Lassan másfél hónapja, hogy kivezényelte a kormány a honvédséget a magyar kritikus energetikai infrastruktúra több létesítményéhez az állítólagos ukrán fenyegetések miatt. A HVG katonai forrásai ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet: nincs jele annak, hogy a védekezésben szerepet kapott volna az a szolgálat, amely épp a kormány által vizionált támadások elhárításának szakértője.

A Fidesz-kormány az italautomatás szektort is felforgatta: milliós károk, eltűnő cégek a plusz terhek és a rosszul működő monopolizált rendszer miatt

Egy 2018-as rendelet nyomán szinte azonnal eltűnt az automaták 30 százaléka, mára alig maradtak kis étel- és italautomatás szolgáltatók, szinte mindenki lehúzta a rolót, vagy eladta a gépeit és szerződéseit a 2-3 multinacionális szereplő egyikének, amelyek fenn tudnak maradni a piacon. Szerzőnk, egy üzemeltető mikrovállalkozás ügyvezetője levezeti, miért: a kormány által helyzetbe hozott felügyeleti szolgáltató vaskos számlákat állít ki, problémás szolgáltatást nyújt, kapacitás és szakértelem híján megfelelően intézkedni nem tud, a NAV pedig nem tehet semmit.

„A Fidesz egy aránylag jó politikusból tud egy rosszat csinálni, ilyen ez a rendszer” – választási riport a drogügyi kormánybiztos körzetéből

Furcsa kettősség érezhető Heves megye 2-es, gyöngyösi központú körzetében: rendszerváltó hangulat nincs, sokan nem akarják, hogy a Tisza győzzön, de elégedettnek sem mondják magukat a helyiek. Van, aki szerint a hatalmon lévők úgy sétálgatnak az elhanyagolt falusi utcákon, mintha a párizsi Champs-Élysées-n lennének. Magyar Péterék egy elismert szakembert, a Tisza-tavi Ökocentrum korábbi vezetőjét indítják. Legfőbb riválisa a térség erős embere, a drogügyi kormánybiztosként is dolgozó fideszes Horváth László. A körzet, amelynek kampányát egyszerre uralja a drog, a kormánypropaganda, a visontai erőmű sorsa, és ahol néhány pohár sör után hamar felkorbácsolódnak az indulatok.

Ezek a Parkinson-kór figyelmeztető jelei – új kutatások adnak reményt a megelőzésben

Amikor világjárványról beszélünk, a legtöbben fertőző betegségekre gondolunk, gyorsan terjedő kórokozókra. Egyre több szakértő szerint azonban ma már a Parkinson-kór terjedésére is indokolt ezt a kifejezést használni. A betegség világnapját minden évben április 11-én tartják, James Parkinson születésnapján, aki elsőként írta le a betegség jellegzetes tüneteit. Az 1997 óta megrendezett világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a neurodegeneratív kórra, a korai felismerés jelentőségére, valamint az érintettek és családjaik támogatására.