Hoppál Hunor távozott a Mandinertől, szerinte újra kell gondolniuk a politikai kommunikációt
A Fidesz médiabirodalmában több változás is lezajlott a választások óta.
A Fidesz médiabirodalmában több változás is lezajlott a választások óta.
A szíriai fiatal robbantani és késelni akart, ehhez be is szerezte a szükséges eszközöket.
Az iráni válság hatására valamelyest óvatosabbá váltak ugyan a magyar utazók, ám a visszaesés nem jelentős, s a turisták várhatóan a mediterrán térséggel „vigasztalják” majd magukat – mondta a HVG-nek Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) szóvivője, az OTP Travel értékesítési vezetője.
Nem tűnik elégedettnek.
Zabola és Páva környékén hét olyan medvét tartanak számon, amelyek bejárnak a településre.
Hétfőn tizenhárom bizottság tartott meghallgatást a Parlamentben, ahol a Tisza-kormány miniszterjelöltjei számoltak be a terveikről, illetve a leendő munkájukról. A HVG fotósainak szemein keresztül mutatjuk be az új kormány tagjait.
Havidíj ellenében lehet használni a WhatsApp egyes új funkcióit.
A zenész és dalszerző gondolatait technikai hiba miatt többen nem hallották szombaton, így most kis kiegészítéssel elismételte őket.
A humorista elárulta: ő is a kormányváltásra szavazott.
A termőföld tulajdonviszonyaiba is belenyúlna az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium – derült ki a napokban Bóna Szabolcs nyilatkozataiból, aminek a részleteiről beszélt most a miniszter-jelölt a HVG kérdésére.
A távozó oktatási államtitkár nagyon is büszke számos eredményre, amelyeket „nem mindig optimális körülmények között” értek el.
A Fidesz-kormány még február végén állította le az Ukrajnába irányuló dízelexportot.
Miközben a mesterséges intelligencia egyre gyorsabban alakítja át Európa oktatási rendszereit, az Európai Unió Tanácsa arra figyelmeztet: a technológiai fejlődés nem szoríthatja háttérbe a pedagógusokat. Az oktatási miniszterek szerint az AI hatalmas lehetőségeket kínál az oktatás modernizálására, ugyanakkor komoly kockázatokat is hordoz, ezért emberközpontú megközelítésre van szükség.
A Salgótarjáni BTC egykori legendás pályáját lehet megvenni potom pénzért.
Leitner Bernadett olyan átéléssel adta tolmácsolta a siketek és nagyothallók számára a Magyar Péter beiktatási ünnepélyén elhangzó dalt, hogy csak az ő tolmácsolását külön is rengetegen megnézték.
Persze csak egy filmben, amely Anthony Bourdain tévéből is ismert sztárséf fiatalkoráról fog szólni.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének kutatásért felelős igazgatója azt ajánlja az amerikai kormányzatnak, hogy kövesse a magyar külpolitika változásait, mert azok nagy átalakulást jeleznek a térségben.
Konstruktív hangulatú délelőtti meghallgatása után a parlament nemzetbiztonsági bizottságának is beszámolt terveiről a leendő honvédelmi miniszter, aki ezúttal a kampány több, a személyét támadó híresztelésére is reagált. A politikus a szövetségesek bizalmának visszaszerzését, a védelmi kiadások növelését és a szolgálatot teljesítők nagyobb megbecsülését ígérte.
Május 9-én megszűnt a parlamenti mandátuma, ezáltal a mentelmi joga is Bóna Zoltánnak, akinek köze van ahhoz az ügyhöz, amelyben a halászteleki polgármestert gyanúsítják azzal, hogy fiktív munkaszerződést biztosított egyik rokonának az Országgyűlés Hivatalánál.
Napjaink egyik slágergyógyszerei az eredetileg cukorbetegek számára, a vércukorszint csökkentésére kifejlesztett Ozempic, amely váratlanul fogyókúrás csodaszer is lett. Milliók szedik ezeket naponta a világon, és ezt a sikert legújabban egy rágógumimárka is kamatoztatja.