Friss hírek

Orbán Balázs addig keverte Brüsszelt az Európai Unióval, hogy júliustól a helyszínen tanulhatja meg, mi a különbség

Néhány hónapja marad csak a felkészülésre a búcsúzó miniszterelnök leköszönő politikai igazgatójának, kampányfőnökének, aki júliustól az Európai Parlamentben folytatja a munkáját. Orbán Balázsnak a brüsszeli ülésteremben valószínűleg Deutsch Tamás lesz a padtársa, és bár kifejezetten jó fizetés várja, mostantól azt a bürokratikus munkát kell végeznie, amit eddig olyan vehemensen szidott. A sors fintora, hogy Brüsszelben frakciótársa lesz elődje, a Fidesz korábbi kampányfőnöke, Gyürk András.

Ma már nem köszönöm meg a választ az AI-nak – Kun Szabolcs a Mérlegen-ben

Sokkolódnék – válaszolta az Arenim cégcsoport egyik alapítója arra a kérdésre, hogy mit gondolt volna két éve arról, hol tart majd a szoftverfejlesztést támogató mesterséges intelligencia. Ma már ugyanis naponta fejlődik az AI, melynek köszönhetően egy 10-12 fős szoftverfejlesztő csapat körülbelül 30 ember munkáját tudja tökéletesen elvégezni.