Kilenc órán keresztül negatív volt a piaci áramár a nagy hétvégi napsütésben
Egyre hosszabb időn át maradnak nulla alatt az áramtőzsdei árak, most már tavasszal is sokszor előfordul ilyen jelenség.
Egyre hosszabb időn át maradnak nulla alatt az áramtőzsdei árak, most már tavasszal is sokszor előfordul ilyen jelenség.
Szatmáry Kristóf szerint a pártban most sokan úgy érzik, hogy át lettek verve.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen elrendelt büntetőeljárás keretében nyomoznak.
Összegyűltek a Fidesz-választmány tagjai kedden, hogy ne fogadják el Orbán Viktor lemondását. A fotósunk várta őket a bejárat előtt.
98 évesen elhunyt Edith Eva Eger magyar-amerikai pszichológus, író, holokauszttúlélő, aki Auschwitz poklából indulva vált a trauma feldolgozásának egyik legismertebb alakjává. Tizenhat évesen deportálták, szüleit a megérkezés napján megölték, ő maga pedig csodával határos módon élte túl a koncentrációs tábort. Évtizedekkel később azt tanította: nem az határoz meg minket, ami történt velünk, hanem az, hogyan viszonyulunk hozzá. Öröksége ma különösen aktuális: hogyan válhatunk saját életünkben a múltunk foglyaiból valóban szabad emberré.
Mesterséges intelligencia teszi okossá azt a ruhát, ami úgy tanítja meg a viselőjét különféle mozdulatokra, például egy addig még nem látott gép kezelésére, hogy megfelelően mozgatja az ember izmait, hozzájárulva a kontextusérzékeny segítségnyújtáshoz. Az ilyen fejlesztések az iparban és később a mindennapokban is új távlatokat nyithatnak az ember előtt.
Sok a bizonytalanság, a forint erősödése legfeljebb ellensúlyozni képes az iráni háború energiaár-sokkját. A jegybank óvatos üzemmódban marad, az alapkamat pedig 6,25 százalékon.
A csepeli körzetben győztes jelölt hamarosan miniszter lesz.
Mekkora lesz az új kormány költségvetési mozgástere, mekkora lesz a gazdasági növekedés, milyen gazdaságpolitikai, gazdaságtámogatási intézkedések fognak mindebbe beleférni? És a legfontosabb kérdés: pontosan milyen átalakításokra készül az új kormány, és milyen ütemezéssel?
Sietősen távoztak a Fidesz választmányi üléséről a politikusok, akiket a leváltott kormánypárt kampányfőnöke szerint április 12. után nem jutalmaz az élet.
Megnyugodhat Lezsák Sándor, idén még biztosan megvalósulhat a Kösöntyű néptánctalálkozó, az országos malombajnokság és a Keleti nyitás műfordítói tábor is.
Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén a 2028 és 2034 közötti többéves uniós költségvetésről tárgyalt. A képviselők szerint a büdzsének az EU bruttó nemzeti jövedelmének 1,27 százalékát kellene elérnie, ami mérsékelt, mintegy tízszázalékos növekedést jelentene a jelenlegi tervekhez képest.
Egyszer egy vállalkozó azt mondta nekem: „A cég eladása előtt vezető voltam likviditási gondokkal, most pedig egy senki vagyok jelentős vagyonnal.”
Annyi diák szeretne ebben az irányban szakosodni, hogy kapacitásnövelés nélkül nem biztosítható a minőségi oktatás – állítják a távozó oktatók.
A Wizz Air szerint a versenytársaknál jobban kezelik a kockázatokat, ezért hiába emelkedtek kétszeresükre az üzemanyagárak, az ő költségeik ennél kisebb mértékben növekedtek.
Az olimpikon szerint ő már háborúzott eleget az életében, és a családját sem szeretné elhagyni.
Ír kutatók egy speciális vizsgálattal igyekeztek megválaszolni, a kávénak a koffein miatt van-e jótékony hatása a szervezetre.
Az energiaárak, a szállítási költség és a forintárfolyam változását is feszülten figyelhetik a cukrászdák és fagylaltozók tulajdonosai.
Nem sikerült tökéletesen a manővere.
Bódis Kriszta kormánybiztosként dolgozik a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásán, illetve ő felel majd az oktatás, a szociális és egészségügyi területek horizontális összehangolásáért.